2021. szeptember 27., hétfő

„Számomra a legfontosabb az önazonosság” Interjú Szőts Orsi színésznővel.

 

A Budaörsi Latinovits Színházban 2021. október 2-án mutatják be az Emil és a detektívek című családi musicalt, 22-én pedig A kis herceget. Október 6-tól újra játsszák a Kozmosz-szöszt.
Mindegyikben játszik Szőts Orsi.
- Évek óta ismerhetjük a nevedet, országszerte játszottál és terveztél gyerek és ifjúsági előadásokat,
milyen előzmények után kerültél Budaörsre az elmúlt, csonka évad elején?

- Egri vagyok, és mindig is színházőrült voltam. Jártam a legendás Venczel Valentin és Ivády Erika féle színjátszókörbe, kicsit túlkorosként ugyan, miközben a képzős gimnázium tanulója voltam. Utána elkezdtem az egri főiskolát magyar szakon, és közben Ivanics Tamás gyerekkori jó barátom ajánlására jelentkeztem a Harlekin Bábszínház Bábstúdiójába is, először tervezőként. Remek időszak volt, bejárhattam a Lovassy házaspár műhelyébe, sok mindent szívtam magamba a bábos létből. Amikor elvégeztem a Bábstúdiót, Lengyel Pál, az akkori igazgató, aki az egyik legfontosabb tanárom is volt, marasztalt a Harlekinnél, de én izgalmasabbnak találtam a városon kívül is körülnézni. Bartal Kiss Rita, akit amúgy szintén mesteremnek tartok azóta is, elhívott Békéscsabára, a Napsugár Bábszínházba, itt az első szerep után le is szerződtettek, és figyelemreméltó munkákban vehettem részt éveken át.



- Addigra kialakult az is, hogy milyen színházat szeretsz?

- Fú, én mindenevő vagyok. Láttam már olyan operettet is, amire négyszer ültem be, Anger Zsolt rendezte Egerben a 3:1 a szerelem javára címűt, lenyűgözött. Meggyőződésem, hogy bármilyen műfajból nagyon jó dolgokat lehet kihozni, hogyha megtalálják a darab színházi igazságát. Békéscsabán is végülis sok mindent csináltunk, ifjúsági előadásokat is, összesen tíz évet töltöttem ott. Közben az első kikacsintásom éppen Budaörsre volt a Gombocska című produkcióval, aztán itt egyik hozta a másikat, közben Pesten alternatív társulatokkal is dolgoztam és a Színművészeti Egyetem drámainstruktor-színjátékos szakát is elvégeztem, mígnem Berzsenyi Bellaagh Ádám igazgató felkért, szerződjek a Budaörsi Latinovits Színházhoz, legyek a gyerek és ifjúsági produkciók „anyukája”, és közben más előadásokban is kapok feladatokat.

- Mit ígért, mire számítasz, milyen színháznak leszel itt a tagja?
- Borzasztó boldog vagyok, mert azt látom, hogy itt évek óta rendkívül őszinte törekvés irányul arra, hogy minőségi ifjúsági és gyerek produkciók szülessenek. Sok nagyszínházban azt látom, hogy
természetesen rámennek a főprofilra, a felnőtteknek szóló előadásokra, de mivel a gyerekekre is kellgondolni, nagy nehezen behúzzák a büféből a színészeket és valami történik. Igen rossz tapasztalataim vannak. Itt most az is nagyon tetszik, hogy Budaörsön a különböző gyerek és ifjúságikorosztályokat külön-külön is komolyan veszi a színház, minőségi előadások készülnek az ovisoktól az egyetemistákig mindenkinek.

- Az első feladatod az elmúlt évadban Michelle volt a Születésnapban, Pelsőczy Réka rendezésében ez egy kifejezetten felnőtteknek szóló előadás. Ebben egy másik énedet adod?
- Dehogy, ugyanannyi és ugyanolyan energiát fektetek be egy gyerekszínházi előadás szerepébe is.
Úgy gondolom, hogy itt Michelle-nek ugyanúgy megvan a tragédiája, mint Földesné Gizinek a
Kozmosz-szöszben, csak természetesen másként kell tálalni, de intenzitásában semmiféleképpen sem lehet gyengébb az utóbbi. Nem mondom, hogy nem szokatlan most így hirtelen minden. A
bábszínházakban sokkal intimebbek az alkotás közegei is. Itt, amikor beültem az olvasópróbára, meghökkentem, anyám, mi ez az iszonyú sok ember, egy teljes bábszínháznyi tömeg a pedellustól a díszítőig mindenki... De aztán visszajöttek a régi emlékek is, mert amúgy tulajdonképpen nagyszínházban kezdtem, Egerben a Szegvári Menyhért rendezte Olivérben is játszottam
gimnazistaként.
- Tervezőként is és színészként is dolgozol, milyen számodra az ideális rendező?
- Nincs ilyen, többféle habitusú rendezővel találtam már meg jól a hangot. A szívósan a minőségre
törekvés, az az ami érdekel, és ebben többféle utat láttam már. Kolozsi Angéla például elképesztően
jó és rendezett gondolatmenettel és alapkoncepcióval jön mindig, és közben nagyon szépen engedi,
hogy a színész belerakja a maga dolgait, gondolatait. Angélával tulajdonképpen már barátok vagyunk, leülünk előtte, ismerkedünk a szöveggel, bele kerülnek saját ötletek, koncepcionális kérdések is bátran felmerülhetnek. Vagy van például Csató Kata, ő sokkal határozottabban képviseli a saját egészen részletes instrukcióit, és én ezzel is ugyan annyira tudok azonosulni, talán a legdurvább, legmélyebb beszélgetős, szőrözős szerepelemzésem vele volt.

- Mik lesznek a konkrét feladataid a közeljövőben?
- A Pinokkióban, Lukáts Andor rendezésében átveszem a Kékhajú Tündér szerepét, ami egy nagy buli lesz. Közben hamarosan játszhatjuk végre a Kolozsi Angéla rendezését, a Kozmosz-szöszt is, amelynek tavaly a premierje napján kellett bezárni a színházakat, majd Angélával lesz még egy bemutatónk kamaszoknak, tavasszal. De a két októberi nagy durranás: az Emil és a detektívekben (rendező Szemán Béla) egy nagyobb - tripla! - szerepem lesz, Varsányi Péter rendezésében pedig a Kis hercegben játszom, aminek nem csak az a különlegessége, hogy kiélhetem animálási, bábmozgatási szeretetemet, hanem hogy együtt játszhatok végre Ivanics Tamással, akivel tizenhárom éve a bábstúdió elvégzésekor álltam utoljára közös színpadon. Szóval, ha mindez megvalósul, remek évadnak nézünk elébe, és remélem sikerül megmutatnom magam abban, ami nekem a legfontosabb: az önazonosság. Hogy a gyerekek számára készülő alkotás is komolyan vett és fajsúlyos legyen minden tekintetben, látvány, szöveg, játék, stb… És elengedhetetlen mindeközben a humor is, ami a legnehezebb helyzetekben is segít. Szóval nagy felelősség gyerekeknek játszani, de nagyon megéri minőséget mutatni nekik: ha kiskorukban megismerik és megszeretik a jó színházat, akkor egyrészt később is be fognak menni, másrészt könnyebben fogják érezni a különbséget a felszínes és az igazi között – a színházon kívül is.


Forrás: Budaörsi Latinovits Színház, Bognár Éva.

A képek a Kozmosz-szösz előadásból vannak. Fotós: Borovi Dániel.

a Kozmosz-szösz oldala: https://latinovitsszinhaz.eu/eloadas/kozmosz-szosz/


 

2021. január 26., kedd

In memoriam Bródy Vera

   

2021. január 5. -én meghalt Bródy Vera. (Budapest 1924 - Párizs 2021)  Báb, jelmez, díszlettervező, színész. A fából faragott királyfi világjárta bábszínházi előadásától a Szentivánéji álom tervein át Misi mókus kalandjaiig szinte felsorolhatatlanul bő a repertoárja. A magyar bábművészet kiemelkedő alkotója. Legtöbben persze Mazsoláról ismerik, a kis zöld malac nemzedékek kedves kisgyerekkori emléke.


http://gyerektvtort.blogspot.com/2015/09/mazsola.html
http://gyerektvtort.blogspot.com/2015/09/gomboc-tunder.html

Amikor 1970 -ben a televízióhoz kerültem a gyerek műsorokat készítők között még frissen élt a legendás bábos emléke, mindenki sajnálta, hogy külföldre költözött. (1968) A kezdő tévés csapat, a nagy bábos nemzedék Kende Márta, Bálint Ágnes, Kremsier Edit, Szabó Attila, Kovács Kati  tartották vele a kapcsolatot, sőt egy egy feladatra meg is invitálták. Azóta már Ők sincsenek velünk. Szerencsére azért az utóbbi évtizedben sikerült olyan portréfilmeket készíteni, amik megőrzik az emlékét. Érdemes meghallgatni őket. Egy nagy egyéniség, egy remek ember és kiváló művész szavai szólnak, idézik fel a korai televíziós évek eseményeit, hangulatát, alkotóit.

 Beszélgetések az életpályáról
Készítette: Kremsier Edit és Takács Vera
2009

Kremsier Edit az MTV legendás szerkesztője, már 1960-ban a televízióban dolgozott. Bródy Verával a fantasztikus bábossal, a korai televíziós gyerekműsorok sztárjával rendszeres munkakapcsolatban és barátságban voltak. 2009-ben felhívott, hogy a már évek óta Franciaországban élő Bródy Vera éppen 85 éves és itt van Magyarországon, mi lenne, ha beszélgetnénk vele kamera előtt. Próbáltuk, de a hivatalos televíziót nem tudtuk rábeszélni, hogy ugorjon és készítse el ezt a riportot. Így maradt a saját kis kamerám. A lehetőséget nem szabad kihagyni beszélgetni kell, tudni mit gondol a saját szerepléséről, a bábjátszásról, mivel tölti napjait párizsi otthonában. Így lett ez a videó, amit 2009 -ben készítettünk és került fel a you tube csatornámra.


 
A bábok világa. Fejezetek egy jó boszorkány életéből
Készítette: Rozgonyi Gábor és Kende Júlia
2007-2017
 
A munka egyszerű magánkezdeményezéssel kezdődött, külső hivatalos megrendelés és pénz nélkül. Egy családi film. Rozgonyi Gábor, hangmérnök  kezdett el azon gondolkodni, hogy kellene Veráról  készíteni egy filmet, nem életrajzi filmre gondolt, hanem a munkáit bemutató összeállításra. Feleségével Kende Júlia vágóval nekiláttak. Lányuk Rozgonyi Zsófi Bródy Verával közösen elkészítette a forgatókönyvet.  2010 -ben kezdték el a riport forgatását. A forgatásban és az utómunkában részt vett Rozgonyi Balázs is. Támogatót ekkor még nem sikerült találniuk, de a Bábszínház művészei örömmel álltak rendelkezésre, beszéltek  emlékeikről, sőt a régi bábokat is kihozták a raktárból. Végül némi támogatói pénz is került és a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra Program keretében képernyőre került 2017-ben.
 
2010-ben Bródy Vera megkapta a Lovagkereszt Érdemrendet a magyar színházművészet nemzetközi megismertetése érdekében végzett művészi munkásságáért. Az elismerést a párizsi Magyar Intézetben vehette át. A tudósítást készítették: Rozgonyi Zsófia, Rozgonyi Gábor, Kende Júlia.
 


Záróra
Veiszer Alinda beszélget a 90 éves művésszel  a hivatalos Tv hivatalos stúdiójában
 2014
 
 

 
+
és a
Bródy Vera halálakor készített egy videómontázst, a náluk őrzött tervrajzokból.
 2021.



Képek a korai időkből

hogy fiatalon is lássuk a nagyszerű művészt





Ajánlat: http://gyerektvtort.blogspot.com/

2018. november 17., szombat

Családi Bábszínházak

Ha már annyi szó esik a családokról érdemes megismerkedni a híres nevezetes családi bábszínházakkal. Évek óta kimagasló színvonalon, egyéni arculattal és családi körülmények között készítik produkcióikat.
Ráadásul baráti családként közösen is  dolgoznak, Hottón nyaranta összegyűlnek... szóval egy izgalmas érdekes világ és ami a fő, remek előadások születnek a végén


MárkusZínház

Magamura Alkotóműhely

HeppTrupp

Tintaló Társulás

Ziránó Színház

Fabók Mancsi Bábszínháza



és ez csak egy bónusz Bodor Éva és Grosschmid Erik

2017. október 2., hétfő

Kemény Henrik Terem

2017. október 1.-én  átadták a Budapest Bábszínházban a Kemény Henrikről elnevezett új játszóhelyet

14.00 Vitéz László vándorúton (játssza: Tatai Zsolt)

15.15 Láposi Terka teremavató beszéde, megemlékezés Kemény Henrikről
16.00 Vitéz László menyecskét keres (játssza: Barna Zsombor)

Tatai Zsolt megnyitó előadása
Láposi Terka emlékezik

csodás emlékeket hozott magával

Láposi Terka emlékezésének részlete:






2017. április 18., kedd

Nemzetközi Árny - Játék Fesztivál


ÖSSZEFOGLALÓ  1. RÉSZ
0 - megnyitó
02:10 Vajda Zsuzsanna a MárkusZínház művészeti vezetője az előkészületekről
07:00 Kínai workshop és előadás részletek
11:40 Lovas Lilla az OSZMI munkatársa Büky Béla árnybáb figuráit mutatja be, workshop keretében
14:45 A Magamura Alkotóműhely workshopjának részletei Boráros Szilárd és Grosschmid Erik
20:30 Spanyol előadás a geckoról, aki nem tudott aludni a szentjános bogarak fénye miatt - angol nyelven


ÖSSZEFOGLALÓ 2. RÉSZ
00:20.   Dus Polett előadása a jávai wayang kulit játékról
 06:20  A cseh Lisen Theatre Savitri c. előadásának részletei (angol nyelven)
11:08   Pilári Lili Eszter művészeti titkár a szervezési munkákról
12:40   Mikropódium workshop
16:00  Meseláda Bábcsoport: Karagőz - részletek és riport
19:40   Tadeusz Wierzbicki - i - különös játék tükrökkel és fényekkel.  Részlet és riport Boráros Szilárd közreműködésével

Külön ÖSSZEFOGLALÓ
FESZTIVÁL kiemelkedő programja volt az indiai Tolpavakoothu Puppet Center RAMAYANA előadása. A majd két órás előadás részletei fél órában.

ÖSSZEFOGLALÓ 3. RÉSZ

01:00 Makhult Gabi lengőszobor kiállítás
02:30  Rózsakert Bábcsoport Pillanatképek - részletek
02:50 A gyűjtő - részlet és riport
08:50 Riport Horváth Mária animátor rendező grafikussal, aki a fesztivál emblémáit tervezte
10:23 Cengiz Özek: Varázsfa - részletek
18:00 Pilári Gábor a fesztiválról
20:35 Pozsonyi főiskolások: Ballada - részletek
26:30 Zárópercek :)


Részletes program, az előadások rövid leírása, képpel, videóval,
a fesztivál ideje alatt napi beszámolók képpel, videóval
 KARAKULIT blogon

2017. április 1., szombat

4. Bábos Drámaíró Verseny

Békéscsabán március 22. és 25. között került megrendezésre a negyedik bábos drámaíró verseny. Első hallásra lehet hogy nem is tudjuk elképzelni mi is ez?
Maga a drámaíró verseny régi találmány - emlékszünk már a görögök is rendeztek ilyeneket. De ez a drámaíró verseny egy magyar találmány Siposhegyi Péter drámaíró a kilencvenes évek közepén gondolta ki, hogy kellene egy nagy kihívás, egy gyorsasági drámaíró verseny, ahol este kihúzzuk az aznapi újságból a témát és reggelre elkészülnek a darabok. Sőt manapság már bábdarabok.
Elek Tibor, a BÁRKA folyóirat főszerkesztője pontosan elmondja ennek a sajátos magyar formátumnak a történetét:
Elek Tibor a Bárka főszerkesztője

A 4. bábos verseny elindult és szépen nyugodtan lezajlott.
Minden részletet a http://babosdramairo4.blog.hu/ oldalon elolvashattok, képeket videókat mutatunk.
Itt egy összefoglaló klip, hogy kedvetek legyen átböngészni a történteket.

s hogy ne legyen inkognitó
Takács Vera a blog készítője
 A Napsugár Bábszínház oldaláról Varga Anna felvétele

2017. február 26., vasárnap

Tavaszi zsongás

2017 tavaszán két nagy rendezvényről tudósítunk
 

2017. március 23-26. között rendezi meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínház a 4. Bábos Drámaíró Versenyt
Ezúttal a legfiatalabb rendezői nemzedék tagjainak adnak lehetőséget hogy megmutassák mit tudnak kezdeni az Írók egyéjszakás kalandjával a nagyszerű több színházból verbuválódott színészcsapatok segítségével.
_______________



MÁRC.31    

ÁPR.1         

ÁPR.15       

ÁPR.21     
április 21.–április 25. MárkusZínház egy Bábszínház
a részletek folyamatosan olvashatók lesznek itt is


2016. december 26., hétfő

Miniportrék

A III. Bábos Dámaíró verseny közben készítettem miniportrékat a Napsugár Bábszínház művészeiről. 5 - 6 perces szösszeneteket.

Egy blog oldalon össze is akartam írni, bemutatni, ajánlani,de úgy látom ez valahogy elmaradt, mert sehol nem találom, csak ígéret van rá linktelenül.

2016-ban a III Bábos Drámaíró Versenyen készült miniportrék

BALÁZS CSONGOR
színész énekes

BIRÓ GYULA
színész, énekes



CSORTÁN ZSÓKA
színész, rendező, a Napsugár Bábszínház művészeti vezetője

SOÓS EMŐKE
Színész,énekes

SZŐTS ORSI
színész, bábtervező

2016. október 28., péntek

Fesztivál után

Nagy sikerrel lezárult a Magyarországi Bábszínházak 13. Találkozója Kecskeméten, a Ciróka Bábszínházban. Csak egy kis videókóstolót adok a látott művek sokféleségéből


A kiemelt alkotói díjat ebben az évben SCHNEIDER JANKÓ kapta.Két remek mesejátékot is láttunk az ő rendezésében
A  debreceni Vojtina Bábszínházban készült a Tessék engem megmenteni!
Pár perc az elejéről

Majd következett a pécsi Bóbita Bábszínház produkciója a
TORZONBORZ VISSZATÉR

Torzonborz megkapja az üveget

Szellemes szórakoztató mindkettő. S finom érzékkel megtalálta Schneider Jankó az arányokat a kesztyűs bábjáték és az élő játék között. Így látjuk a remek színészeket, akik kiválóan báboznak, jó zenészek és persze színésznek sem utolsók.

Ahogy pont ilyen társulatot látunk a győri Vaskakas Bábszínház JÁNOS VITÉZ előadásában is, amit SOMOGYI TAMÁS  rendezett, kiválóan.  Pergő, látványos, szellemes - szóval igazi minőség.
az a bizonyos patakparti jelenet bábszínházas módon

A János vitéz látványa SZABÓ OTTÓ szobrászművész alkotása
A már említett két mesejáték tervezője GROSSCHMID ERIK, aki összesen négy előadással szerepelt a műsorban.
  A Bagoly, aki félt a sötétben (Ciróka Bábszínház Kecskemét- rendező Csató Kata)
A szegény ember hegedűje  (egri Harlekin Bábszínház rendező: Veres András)



Ziránó Színház Hottó Pulcinella szerelmes

Békéscsabai Napsugár Bábszínház Berzsián és Dideki

Még néhány nagysikerű előadás  feldolgozásra vár, de addig is néhány dal
Kolibri Színház A medve, akit Vasárnapnak hívtak

Békéscsabai Napsugár Bábszínház Rongy Elek, a példakép

És végül, ami a you tubon a legnagyobb sikert aratta - érthetően -   egy dal, amit a Ciróka 30. születésnapjára hozott ajándékba Fabók Mancsi, Keresztes Nagy Árpád és kislányuk Boróka

Következik a második rész:
A repülés története, Nyári családi alkotó tábor Hottón, József és testvérei

2016. szeptember 19., hétfő

BÁBSZÍNHÁZAK 13. TALÁLKOZÓJA KECSKEMÉT 2016

http://www.ciroka.hu/index.php?id=413 
A RÉSZLETES PROGRAM,
MAJD A NAPI BESZÁMOLÓK, KÉPEK, VIDEÓK A
oldalon

0. nap. október 11. kedd
11:00-13:30     Bábművész Szövetség ülése, UNIMA közgyűlés
15:00-16:30     Mibe fogtunk bele? Bábművészeti színházi nevelési-és műhelymunka Végvári Viktóriával és Láposi Terkával
17:00-18:30     Csató Kata prezentációja a Színház-és Filmművészeti Egyetem 2 éves Erasmus Joint Master képzéséről
19:00        30 éves a Ciróka Bábszínház
1. nap - október 12. szerda

10:00 - Megnyitó - Ciróka Bábszínház, nagyterem
11:00 - Pulcinella szerelmes- Ziránó Színház, Hottó - Ciróka Bábszínház nagyterem
14:00 - A medve, akit Vasárnapnak hívtak - Kolibri Színház, Budapest- Ruszt József Stúdiószínház
14:00 - Vitéz László munkát keres - Pályi János, Kaposvár- Ciróka Bábszínház kisterem
16:00 - Tündérkeresztanya- Kövér Béla Bábszínház, Szeged - Ciróka Bábszínház nagyterem
18:00 - A medve, akit Vasárnapnak hívtak - Kolibri Színház, Budapest- Ruszt József Stúdiószínház
18:00 - Vitéz László munkát keres- Pályi János, Kaposvár- Ciróka Bábszínház kisterem
20:30-22:30 Szakmai megbeszélés
23:00  - Off program: Kamrapocok- DirActArt és a miskolci Csodamalom Bábszínház közös produkciója,
Ciróka Bábszínház kisterem
23:00 - Off program: A Macskaherceg kilencedik élete -Maszkaron Társulat, Ruszt József Stúdiószínház

2. nap - október 13. csütörtök

09:30 - Off program: Madárlány - Színház-és Filmművészeti Egyetem, Ciróka Bábszínház kisterem
09:30 - Hisztimesék - Csodamalom Bábszínház, Miskolc - Ruszt József Stúdiószínház
11:00 - Tessék engem megmenteni- Vojtina Bábszínház, Debrecen - Kelemen László Kamaraszínház
14:00 - A repülés története - MárkusZínház, Pécs - Ciróka Bábszínház nagyterem
14:00 - Hisztimesék - Csodamalom Bábszínház, Miskolc - Ruszt József Stúdiószínház
16:00 - Torzonborz, a rabló - Bóbita Bábszínház, Pécs - Kelemen László Kamaraszínház
18:00 - A repülés története - MárkusZínház, Pécs - Ciróka Bábszínház nagyterem
20:00 - LedPuppets- Aquarium project, Főtér
20:30-22:30 Szakmai megbeszélés
23:00 - Off program- EgyMás, Ciróka Bábszínház - Ciróka kisterem
23:00 - Off program- Manifest, Színház-és Filmművészeti Egyetem, Ruszt József Stúdiószínház

3. nap - október 14. péntek

9:30 - János Vitéz - Vaskakas Bábszínház, Győr - Kelemen László Kamaraszínház
11:00 - A szegény ember hegedűje - Harlekin Bábszínház, Eger - Ciróka Bábszínház nagyterem
15:30 - Maya hajója- Stúdió K Színház, Budapest - Kelemen László Kamaraszínház
18:00 - Ciróka Bábszínház - Ciróka nagyterem
20:00 - LedPuppets- Aquarium project, Főtér
20:30-22:30 Szakmai megbeszélés
23:00 - Off program: Az időnk rövid története - ESZME, Ciróka Bábszínház nagyterem

4. nap - október 15. szombat


09:30 - Vitéz László a világ végén - Fekete Dávid - Ciróka Bábszínház nagyterem
09:30 óra Off program: Szemenszedett mese- Színház-és Filmművészeti Egyetem, Ciróka Bábszínház kisterem
11:00 - Berzsián és Dideki- Békéscsabai Napsugár Bábszínház- Kelemen László Kamaraszínház
15:00 -Vitéz László a világ végén - Fekete Dávid - Ciróka Bábszínház nagyterem
15:00 - Off program: Sündör és Niru - Színház-és Filmművészeti Egyetem, Ciróka Bábszínház kisterem
17:00 - A legkisebb boszorkány - Griff Bábszínház, Zalaegerszeg- Ciróka Bábszínház nagyterem
20:30-22:30 Szakmai megbeszélés
22.00 óra József és testvérei- Mesebolt bábszínház, Szombathely - Kelemen László Kamaraszínház

5. nap - október 16. vasárnap

09:30 - Mátyás király rózsát nyíló ostornyele - Keresztes Nagy Árpád és a Fabók Mancsi Bábszínháza közös produkciója, Zsámbék - Ruszt J. Stúdiószínház
9:30 - Miau  - Kabóca Bábszínház, Veszprém- Ciróka Bábszínház nagyterem
11:00 óra Hoppá-Hoppá! - Budapest Bábszínház- Kelemen László Kamaraszínház
14:00 - Mátyás király rózsát nyíló ostornyele  -  Keresztes Nagy Árpád és a Fabók Mancsi Bábszínháza közös produkciója, Zsámbék - Ruszt J. Stúdiószínház
14:00 óra Miau - Kabóca Bábszínház, Veszprém- Ciróka Bábszínház nagyterem
15.30-17.00 Szakmai megbeszélés 

17.00 óra Zárás

2016. július 6., szerda

HOGY VOLT? KECSKEMÉT 2008 - 2

Nagy Viktória Éva, Schneider Jankó, malackák és a farkas
A MÁSODIK nap a három kismalaccal kezdődött. Két "bóbitás" fiatal, a nemrégen a Bóbita Bábszínház művészeti vezetőjévé előlépett Schneider Jankó és a színművészetin frissen végzett Nagy Viktória Éva munkája. Jó hangulatú, sok nevetést kiváltó, üde előadás / kiváló első rész, még kidolgozatlan második/ A szereplők maguk írták, rendezték, tervezték. Az alapformát egy kiváló illusztrátor Takács Mari rajzai adták. A stílust menőmanó és muppet show hangulata jellemzi. Alig van szöveg. Szép a játéktér. Sikeres lesz egészen kiskorúaknál is. S ahogy a fesztivál közönség reakciói bizonyítják, a felnőttek is nagyokat kacagnak menő - malacka vonulásain, ui sóhajain. 
A 3 KISMALAC ÉS A FARKASOK
 A kecskeméti találkozón készült felvétel az alkotókkal.
egy hosszabb keresztmetszet
A videókat Oláh Olivér és Takács Vera készítette.

megjegyzés a jövőből: Ezután a 3 kismalac és alkotói sikerkörútra indultak. Ma már túl vannak a 250. előadáson. Közben megalakult a Hepp Trupp, az alkotók családot alapítottak, megszületett Berzsián és 2016-ban már Zorka Szofi is. :) Hát így. Minden ekkor indult 2008-ban.


Michael Ende művéből, az idén végzett dramaturg, Gimesi Dóra írta bábszínpadra az Ármányos puncs - pancs történetét. A békéscsabai NAPSUGÁR BÁBSZÍNHÁZ produkciója. Két valódi alvilági figura, Grosschmid Erik remekül eltalált rémmaszkjaival megjelenítve a világ jóságának elpusztítására készül, de ezt, ahogy a mesében kell, a tohonya macska és a furfangos észjárású varjú, némi angyali segítséggel megakadályozza. A történet egyszerű, hasznos mondanivalót hordoz, mégsem egy szokásos óvodás mesét látunk. Kovács Géza rendezte ezt az előadást is, a tőle megszokott és elvárható színvonalon, jó ritmusban, a kisujjában hordott bábművészeti ismeretek birtokában. 
A találkozón készült összefoglalóból kiemelt videóban a  Gimesi Dóra és Groschmid Erik beszél a darabról.
Gimesi Dóra író, dramaturg

Megjegyzés a jövőből: Gimesi Dóra itt még egy adaptációval jelentkezett, de amint látni fogjuk a következő években elárasztja saját - remek - műveivel a bábszínházakat.

Még egy magánmegjegyzés: ide azt a szöveget másoltam át, amit akkor, 2008 őszén írtam a Portál oldalán. Azért mondom, mert jó olvasni, hogy jó szemmel néztem és láttam :)

A második nap eseménye volt, hogy jártunk a Nyuszi barlangjában. Tengely Gábor, aki a fiatal bábos nemzedék tagja, rendezőként is bemutatkozik - ezúttal színészként, hozott egy olyan Nyulat... ...gondolom rájöttek, hogy Alice Csodaországban féle Nyúlról van szó, aki izgatott, nehogy elkéssen... - szóval Tengely Gábor Nyúl szerepében nyúlul mozgott, beszélt, szimatolt, anélkül, hogy külső eszközöket használt volna, nem csücsörített, nem mozgatta az orrát, csak Nyúl volt, Minden ízében Nyúl. Gratulálok. Badacsonyi Angéla és Sz.Nagy Mária méltó partnerei Alice két énjeként. egy mókás, szellemes, "alapján típusú" előadásban, amin a szakmai közönség egy része nagyon jól szórakozott, majd többen kifejtették, hogy ezt a gyerekek, ha nem ismerik töviről hegyire az eredeti történetet, hát hogyan értenék meg, de lehet, hogy Tengely Gábornak van igaza, aki szerint a kisgyerekek számára a nonszensz és az abszurd természetes így tehát minden előismeret nélkül fogják az előadás poénjait. Veres András, szintén a fiatal nemzedékhez tartozó színész - rendező, sok kiváló előadás alkotója írta és rendezte a darabot. Ez a Gruffacsór Társulás előadása, ők most ebből az alkalomból alakultak, külön Társulásnak tekintik magukat még akkor is, ha a Tintaló Társulás két alap tagja Sisak Péter és Sipos Katalin készítette a látványelemeket.
 
A teljes előadás. Oláh Olivér és Takács Vera
 Mai megjegyzés: szóval sajnos Gruffacsór egyszerhasználatos társulat volt, az előadás nem sokszor került színpadra, de az alkotók szárnyaltak minden más formációban.

Az előadás a Mese.tv oldaláról. Nézzétek meg és eldönthetitek kinek volt igaza.
 A Ciróka Bábszínház versenydarabja, a hatalmas közönségsikert arató Farkas és Piroska bizony a szakmai megbeszélésen több kritikát kapott mint dicséretet. Az alapművet, Tasnádi István színjátékát a rendező, Tengely Gábor remekműnek, a zsűri rendező tagja Bagossy László fércműnek minősítette. A kettő között lavíroztak a többiek. A Farkas, Piroska és a Nagymama bírósági tárgyaláson próbál érvényt szerezni a saját verziójának, amúgy "Kuroszava módra". A bábos megoldások sokat adtak hozzá a hatáshoz, s abban is segítettek, hogy gyereknek és felnőttnek egyaránt élvezetes legyen a mű.

Mai megjegyzés: az előadást ezután is sokszor, felnőtt előadásban is játszották és mindig sikere volt. A netes megtekintések is a lelkesedőket - engem is - igazolják

folyt.