BEMUTATÓ a Budapest Bábszínházban
2013. október 8.
Tények:
Marék Veronika 76 éves. Az első Boribon történet /Boribon, a
játékmackó/ 55 évvel ezelőtt jelent meg. A Budapest Bábszínház Boribon bemutatóján
egy friss, mai darabot láttunk.
Azért lehet ez mert:
Marék Veronika örökérvényű. A mai felgyorsult világba
változtatás nélkül beleillenek az 1958 – ban írt mese mondatai. Rövidek,
egyszerűek, célratörők. 1 mondat, egy rajz és az óvodás mindent ért, mert a
történet róla szól. Mindegy milyen rendszer bonyolítja a felnőttek életét, az
óvodás mindig kíváncsi, mindig fél az ismeretlentől, mindig hisztizik,
befogadja a kóbor cicát, házat épít, és piros autóra vágyik.
Gimesi Dóra dramaturgként nem félt meghagyni Marék Veronikát
annak, ami. A színpadra alkalmazó, dramaturg munkájában a legnagyobb veszélyt
az rejti, ha nem bízik az eredeti mű erejében, és modernizálni szinpadiasítani
akar. Gimesit a már sokszor elismert tehetsége megóvta ettől.
Az előadás születése:
Marék Veronika Boribon történetei nagyon sok korosztály
kedvencévé váltak.
Ugyanakkor a színház elkerülte őket.
Kippkopp és Tipptopp a két gesztenyegyerek sokfelé, sok
színpadon barangol, kalandozik, ismerkedik.
Boribon maradt a könyv lapjain.
Boribon maradt a könyv lapjain.
Most a Budapest Bábszínház belevágott.
Ugyanis van, amikor minden összejön és szükségszerű, hogy
egy alkotás megszülessen.
Itt vannak az újabb, még újabb könyv kiadások.
Itt vannak az újabb, még újabb könyv kiadások.
Megjelent a Boribon
muzsikál c lemez, Mórocz Adrienn énekelt rajta, pillanatok alatt siker lett, Fonográf
díjat is kapott .
Mórocz Adrienn elvégezte a főiskolát és a Bábszínházhoz
szerződött.
S máris övé a szerep a Boribon és Annipanni bábos mesében.
A bemutató közönsége:
Különös világ a bábszínház. A Budapest Bábszínház A Bábszínház Magyarországon. Itt vannak
még a nagy öregek, a legendák, Szakály Márta, Gyurkó Henrik, Urbán Gyula és ott
voltak a bemutatón is, ahogy a frissen végzett ifjú, máris sikeres művészek,
Hoffer Károly, Spiegl Anna, Bereczki Csilla, és a közép generáció
sztárjai Tengely Gábor, Kolozsi Angéla ... És ott voltak a Kolbiri Színház
vezető művészei Szívós Károly és Török Ágnes, hogy csak példaként említsem
néhány, a bábműfajban kiemelkedőt alkotó nevét.
Persze a nézőtér nagyobbik felén óvodások ültek.
Végre az előadásról:
A gyerekek már a függöny szétnyílásakor kaptak egy poént, az
első öt perc egy merő nevetés, ez mindent megalapoz. Ellinger Edina rendező eredeti
ötletekkel zsúfolja teli a nagy színpadot. A gyerekek díjaznak minden
felbukkanást, minden váratlan mozdulatot és persze kívülről tudják a szöveget, már
két mondattal előbb követelik a Cicát, nem csalódnak. A történetek elegánsan
kapcsolódnak egymásba, a dalok csak egy kicsit állítják le a mesét, de amikor, mint
az első dalban, sikerül apró látvány poénokkal megtűzdelni „klipesíteni” a dalt,
akkor nem betétszám lesz, hanem előrevivő elem. Egy érett, remek rendező
mutatkozott be ezen a premieren.
Érdemes megjegyezni, hogy azt a stílust viszi tovább Ellinger
Edina, amit a Pettson és Finduszban, a tavalyi év sikerdarabjában megismertünk.
A Bereczki Csilla által rendezett
darabban Ellinger a macska alakítójaként és mozgatójaként adott példát arra,
hogyan olvad bele a bábmozgató színész a figurájával az élő szereplők csapatába.
Lisztopád Krisztina látványvilága kiválóan szolgálja a
rendezői koncepciót. A bábokat mozgató színészek nem feketébe, vagy semlegesítő
egyszínűbe öltöztek, hanem a díszlet színeivel és stílusával harmonizáló
öltözetben vannak, így amikor elkezdődik a játék már nem látjuk őket. A galambszürke
szmoking csíkjai a díszlet bútor csíkjaiba olvadnak.
Mórocz Adrienn kedves, energikus, csinos, igazi jópajtás. Gyerek?
Felnőtt? Nem kérdés, és nem is eldöntendő. Ő Annipanni. Boribon mackó kiváló báb és Bercsényi Péter a
hangja és fő mozgatója is maga Boribon. Nem is látjuk, - ez dicséret! - pedig teljes valójában
ott van, és amikor ketten mozgatják a figurát, /Rusz Judittal / akkor is csak Boribon van. Nagyon profi ahogy Boribon
minden helyszínen meg tud jelenni, nincsenek technikai korlátai. Ilyenkor
előny, ha a rendező kiváló bábszínész is.
Szolár Tibor, Bence és a kutyája szerepében vicces, kedves
kamaszfiú, mindig üdítő a megjelenése.
És Bánky Eszter, Kovács Katalin a nem beszélő
– nyávogó, ugató – szerepekben mozgatóként és láthatatlan jelenlevőként nagyon
jól szolgálják az összehatást.
Ki kell emelni a koreográfus Sipos Vera munkáját. A zenei
betétek táncaiban az élőszereplők és a bábok mozgása egységessé válik, vicces
az élők bábos mozgása, a bábok élős gesztusai, s ezek ízléses keveréke.
Egyébként is az előadást a jóízlés uralja. Úgy vált ki
harsogó kacagást a nézőkből, hogy mindig elegáns, finom. Olyan marékveronikás.
Valami, ami nem tetszett:
Gratulálunk és reméljük, hogy több száz előadást él meg
Boribon és Annipanni története a Budapest Bábszínházban.
/burkus/
BUDAPEST BÁBSZÍNHÁZ
ZENÉS BÁBJÁTÉK
ÓVODÁSOKNAK
55 éve jelent meg az első Boribon történet, Boribon a játékmackó, azóta Boriobn és barátai bejárták a világot. Marék Veronika hőseii a mai nagyszülőket is szórakoztatták már kiskorukban.
Most a Bábszínházban ismerkedhetünk meg velük.
író: Marék Veronika
Dramaturg: Gimesi Dóra
Zene: Tallér Zsófia
Tervező: Lisztopád Krisztina
Koreográfus: Sipos Vera
Rendező: Ellinger Edina
Színész:
Boribon - Bercsényi Péter, Rusz Judit
Annipanni - Mórocz Adrienn
Cica - Bánky Eszter
Bence, Doktor bácsi - Szolár Tibor
Szuszi - Kovács Katalin