2014. november 19., szerda

Meglepő újdonságok a Bábszínházak Találkozóján 2014.

A Magyarországi Bábszínházak 12. Találkozóján Kecskeméten, 2014 októberében nemcsak értékőrző újdonságokkal találkoztunk, hanem néhány olyan emlékezetes előadást is láttunk, ami nem a hagyományos módon volt bábos előadás, meglepő volt, emlékezetes, kísérletező és nagyon mai. Mondanivalóját és formai megoldásait tekintve egyaránt. 
Sokan azt sem tudják, hogy az ország nagyvárosaiban  igazi kőből készült bábszínházak működnek, hogy tudnának arról, milyen figyelemreméltó előadások születnek. Terjesszük!

Bár nem volt zsűri, csak szakmai tanácskozások, így nem osztottak díjakat, de ha megtették volna, akkor az egyik fődíj esélyes a kecskeméti CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ HAMUPIPŐKÉJE. Hogy lehet Hamupipőke témából kihozni még valami
újat? Vidovszky György rendezőnek sikerült. Csövekből, kukából álló zenekar, egy nylon darab, egy bevásárlószatyor egy piszkosfehér csomagolópapír és egy piros szalag... és az 5 színész :
Nyirkó Krisztina, Szörényi Júlia, Makra Viktória m.v., Ivanics Tamás, Fülöp József émegszületik a varázslat

egy "dal"

és itt Vidovszky rendezővel készített interjú és részletek a darabból, amit egészben is látni kell! 
Írta: Gimesi Dóra.

Nánay István kritikus, egyetemi tanár lelkesen beszél a Hamupipőkéről egyébként rosszkedvű értékelésében


A másik, amit  idehozok, A KIS DECEMBER KIRÁLY, a debreceni VOJTINA BÁBSZÍNHÁZ régi/új előadása. Ehhez is köze van Gimesi Dórának, aki a legfelkapottabb szerző manapság bábszínházi körökben. Nem csoda, mert sorozatban sikerek kerülnek ki a keze alól.  A kis december királyt "csak" átírta Axel Hacke azonos című meséje alapján, A Tíz emelet boldogság című, tízemeletes panelházak szerelméről szóló lírai történet - amit a nemzsűri tagok közül prof. Hartmut Lorenz a legjobbnak értékelt - szintén az ő írása.
A KIS DECEMBER KIRÁLY  Kuthy Ágnes rendező, Mátravölgyi Ákos tervező és Hajdú Péter színész alkotógárdája létrehozott egy költőien megfogalmazott mai mesét 
A furcsaság része a Mátravölgyi által tervezett pengefal, amitől a történet részben függőlegesen zajlik...

Itt az összefoglaló:
 
még idetartozik Fosztó András koreográfussal készített videó is


A következő, fontos mondanivalóját különleges köntösbe öltöztető előadás a győri VASKAKAS BÁBSZÍNHÁZ HANYISTÓK, avagy a grófkisasszony és a lápi szörny története c. darabja. Pallai Mara történetét Tengely Gábor rendezte. Megragadó a látványvilág, fontos a mondanivaló, 


tessék belenézni az összefoglalóba, a hol a két főszereplő fiatal színész György Zoltán Dávid és
Gergely Rozália beszél lelkesen a darabról a stábról és magáról a  Vaskakasról


Bár nem dicsérték agyon, nekem mégis idekívánkozik az egri HARLEKIN  Bábszínház előadása a FENN ÉS LENN
Cirkusz, mágusok, kötéltánc, ledarált emberek és bábok furcsa keveréke. Morbid szépsége van, bár a kecskeméti előadás nem sikerült tökéletesen, talán ezért nem hatotta meg az ítészeket, de különleges volt. 
egy jelenet

jelenetek és riportok

És még egy, mindenek között a kedvencem: MÁRKUSZÍNHÁZ, PÉCS, GRAND HOTEL. A Pilári család, Grosschmid Erik tervező és ahogy Rejtő, a sikbábok, a pestises szendvicsek... Két óra kacagás... 
itt az ízelítő:

és hozzáfűzöm a tervező Grosschmid Erik mondandóját az öt előadásról, amivel a Bábszínházak idei találkozóján szerepelt.


A videókat Pichler Gábor és Takács Vera készítette.


2014. november 16., vasárnap

Hagyományőrző előadások a Bábszínházak Találkozóján.

A Bábszínházak Találkozóján a régi bábjátszás reneszánszát láttuk. Új VitézLászlók és csodaszép régi marionettek kerültek elénk. A  fesztivál után a Gyermekszínházi Portál Kemény Henrik oldaláról felkerült a facebookra és látványos sikert aratott egy régesrégi videó, amit 1973 –ban rögzítettünk Somhegyi Bélával.  Bemutattuk a Kemény Henrik marionettcirkuszának 3 sztárját.

KEMÉNY HENRIK MARIONETT CIRKUSZA

A Dobronka Cirkusz Világszám! c. előadásban a Boráros család Magamura Alkotóműhelye és a hagyományőrzésben élenjáró, Kovács Géza irányította, szombathelyi Mesebolt Bábszínház más, régi bábosok hagyatékából ismert kis marionett figurákra épített úgy, hogy az egészet fiatalos kedvvel, lendülettel adta elő. 

AZ ÉNEKESNŐ

EZ ITT A REKLÁM HELYE: Nagyszerű előadás ITT láthatsz egy beszélgetést az alkotókkal,  de a legjobb, ha meghívod Őket, nem fognak csalódni a nézőid /ez itt a reklám helye, de jogosan illeszkedik és nem is rejtegetem, aki szervező, művelődési intézményben, színházban dolgozik, fesztiválok műsorát tervezi gondoljon a Dobronka Cirkusz Világszám! meghívására!/  http://www.dobronka.hu// rövidesen a teljes előadást is megnézheted, hogy lásd érdemes meghívni, megnézni, újra meg újra.



Pár éve a Bábmúzeumban jártam Papp Eszternél.
Itt van, amit ott találtam. Izgalmas annak, aki a régi bábosok világa iránt érdeklődik. És annak is, aki nem is tudta, hogy van ilyen.

és itt videón is megnézhetitek
ha elmentek a Bábmúzeumba élőben is megnézhetitek
Országos Színháztörténeti Múzeum 1013 Budapest, Krisztina krt. 57.
A bábtár látogatható: 
hétfő, szerda: 9-16 óraKözponti telefonszám: (1) 375 1184


Két Vitéz László előadás is szerepelt a Bábszínházak Találkozójának műsorán
Fekete Dávid, aki gólyalábazásban, cirkuszi mutatványokban és színészetben egyaránt járatos Pályi János nyomdokain haladva harsány, férfias Vitéz Lászlót mutatott be, aki ezúttal a törököket püfölte
Itt Fekete Dávid elmondja hogyan kezdte, hogy szeretné folytatni.
/Ide is illik a fentebbi reklámszöveg, Érdemes élőben is megnézni és ha éppen lehetőséged van rá hívd meg,  a nézőid gurulni dognak a nevetéstől//https://www.facebook.com/fekete.david



Fabók Mancsi aki már A székely menyecske meg az ördög c. Benedek Elek mesefeldolgozásával országos sikerre tett szert, nagy fába vágva a fejszéjét, megteremtette hagyományos stílusban a nálunk hagyománynélküli figurát, Vitéz László párját, Vas Juliskát.
Az európai vásári bábjáték hősöknek mindenfelé van lány párja, és most nálunk is lett.
/Reklámszöveg ugyanaz!/http://www.fabokmariann.hu/



Ebből a szempontból is érdekes volt ez a találkozó
Láposi Terka Kemény Henrik hagyatékát feldolgozó könyv második kötetének megjelenéséről beszélt



A BÁB-TÁR éppen vásári bábjátékról szóló számot jelentetett meg



hát ilyen gazdag volt a kínálat.

2014. november 9., vasárnap

Hagyományőrzők - BÁB-TÁR


A Bábszínházak Találkozóján beszélgettünk Virág Jenő főszerkesztővel a Báb-Tár folyóiratról, ami a bábos értékeket őrző és az újdonságokat felvonultató, esszéket, kritikákat és nagyon sok képet tartalmazó  kiadvány az Art Limes keretében jelenik meg. 
Főszerkesztő Virág Jenő, szerkesztő: Miglinczi Éva



A riport készítése közben mindig előtérbe furakodott Lévai Sándor televíziós báb és díszlettervező egyik felszólalása 1976 - ból, amikor a Televíziós Gyermekfilmek és Gyermekműsorok kőszegi Szemléjének vitájában kifakadt, idézem:

" Nem rég az UNIMA, a nemzetközi bábjátékos Szövetség közgyűlésén valaki megkérdezte: Mikor lesz már a magyar bábosoknak lapja? Erre én azt válaszolom, hogy akkor, ha majd annyi bábos lesz Magyarországon, mint ebtenyésztő.... Vagyis egyedül nem megy, egy olyan lapot javaslok, ami a gyereket informálja a látható műsorokról, a televízió műsorairól, filmekről, színházi előadásokról, cirkuszról, játékokról. Tanácsokat adhat, és esetleg olyan játékkészítési ötleteket is a gyerek elé vihet, a Papírsárkányban a kishajó elkészítését tudom, hogy sok a nehézség mégis azt javaslom, hogy próbáljunk meg összefogni és csinálni egy olyan lapot, ami közös céljainkat talán előbbre viszi.”

Gondolom még mindig nincs annyi bábos, mint ebtenyésztő, de legalább köszönhetően Virág Jenőék munkájának legalább bábos folyóirat már van.
LÉVAI SÁNDOR
/Shah Gabi felkérésére egy Lévairól késülő könyvhöz gyűjtöttem anyagot, úgy került elő ez a jegyzőkönyv részlet is. TakácsVera/

A videót készítette. Pichler Gábor és Takács Vera

2014. november 4., kedd

Hagyományőrzők - LÁPOSI TERKA


A Bábszínházak Találkozóján, Kecskeméten beszélgettem Láposi Terkával a debreceni Vojtina Bábszínház művészeti vezetőjével aki a Kemény Henrik örökségét gondozó Kemény Korngut Alapítvány elnöke. 
Örömünkre, örömteli hírekről számol be a riportban, új bábmúzeum létesül és készül a Kemény Henrikről szóló könyv következő kötete. Az elsőben Henike, Heni bácsi mesél az életéről, a másodikban pedig a Korngut család tárgyi emlékei jelennek meg. Iratok, bábok, eredeti szövegkönyvek  reprint kiadásban. A tervek szerint a könyv 2015. január 29.- ére, Kemény Henrik 90. születésnapjára jelenik meg.
A riportban elhangzók mellé képes mellékletet teszek, szemléltetni milyen értékekről van szó.

riport

Képek

1.    
 
  KORNGUT HENRIK, A PAPA ÚTINAPLÓJA, MELYET 1911-BEN ÍRT.
A NAPLÓ CÍME: ÚTI-NAPLÓM – I. rész: ÚJPESTTŐL CHICÁGÓIG, II. rész: CHICAGÓTÓL BUDAPESTIG

1.      A NAGYAPA, KORNGUT SALAMON ÉS A PAPA, EKKOR MÉG KORNGUT HENRIK EREDETI LEVÉLPAPÍRJA

1.      KORNGUT KEMÉNY HENRIK KÉZZEL ÍRT SZÖVEGKÖNYVE
5 db Vitéz László játék eredeti szövegkönyve

1.      KORNGUT KEMÉNY HENRIK 1934 FEBRUÁRJÁBAN TANKÖNYVNEK ÍRT KÉZIKÖNYVE.
CÍME: A bábjáték technikája
A tankönyvet, ami soha, sehol nem jelent meg, tehát eddig nem ismert szakkönyvet kap az olvasó Budapesten, 1934. február 20-án zárta le a Papa, Korngut Kemény Henrik.

1.      BIZONYÍTVÁNY FILKORN ANDRÁSTÓL ARRÓL, HOGY KORNGUT KEMÉNY HENRIK 1909-BEN NÁLA VOLT ALKALMAZÁSBAN


KORNGUT HENRIK ÚTLEVELE


2013-IG A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT ISMERETLEN MARIONETT BÁB – elnevezése: NÉGER LÉGTORNÁSZ (a bábtartó zsákra volt írva a báb neve)

1.      2013-IG A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT ISMERETLEN MARIONETT BÁB – elnevezése: APRÓD (a bábtartó zsákra volt írva a báb neve)


1.       2013-IG A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT ISMERETLEN KESZTYŰS BÁB – elnevezése: CIGÁNYASSZONY (a bábtartó zsákra volt írva a báb neve)

1.      2013-IG A NAGYKÖZÖNSÉG ELŐTT ISMERETLEN KESZTYŰS BÁB – elnevezése: RENDŐR (a bábtartó zsákra volt írva a báb neve)

A riportban felvillantott előadások: 
TÖRÖKVÉSZ VITÉZ avagy Vitéz László és a törökök
Fekete Dávid - videó ITT

VITÉZ LÁSZLÓ ÉS VAS JULISKA
Fabók Mancsi Bábszínháza. A teljes előadás videója: ITT

2014. november 3., hétfő

Az Anyu én...

Nógrádi Gábort egy egypercesre ihlette a zalaegerszegi előadás:


„Ez hülye!”

„Ez hülye!”

A tizenegy éves Mesi mondja ezt az anyja bőrében, amikor a Mesi testében élő anya,

tájékoztatja, hogy Tibu, a fiúja szerelmet vallott neki mobilon át. Mármint az anyának vallott

szerelmet, akit Mesinek hitt.

Látom a zalaegerszegi Mesi-Anyu, Pap Lujza szégyenlősen kaján, ravaszul büszke

kamaszmosolyát, és hallom a két szót.

„Ez hülye!”

Két szó!

A színpadon elég két szó, hogy valakiről biztosan állíthassuk: nagy színész. Ugyanakkor egy

Shakespeare főszerepet is végigjátszhat valaki úgy, hogy még mindig bizonytalanok legyünk

a képességében.

Mi a titok?

Mi a tehetség titka?

Mindegy, hogy színészi, írói, tudósi, matematikai vagy éppen politikusi képességről van szó ‒

mi a titok?

Hogyan lehet valakiből elővarázsolni, aki esetleg nem is sejti, hogy egy bizonyos területen

sokkal többet tudna teljesíteni, mint amennyit teljesít?

„Ez hülye!”‒ mondja Pap Lujza szégyenlős, de dicsekvő vigyorral, az ü betűt elhúzva kissé,

hogy mindenki odafigyeljen rá, és megtudja, hogy szeretik.

Őt szeretik!

Az egész előadást köszöni a szerző, ahogy az építész álomterve megvalósítását az építőknek.

De ez a két szó lüktet bennem, ha a produkcióra gondolok, mintha nekem mondaná

Pap Lujza a színpadról, hogy: „ez az író álmodott valamit? Ez ránk bízta a színpadra

állítását? Ez hagyta, hogy azt csináljunk a szövegével, amit akarunk? Ez végigreszkette a

próbafolyamatot? Ez hülye!”

Köszönöm, Lujza!

Nógrádi Gábor

2014. október 17., péntek

BÁBSZÍNHÁZAK TALÁLKOZÓJA

2014.Kecskemét



október 15 - 19. zajlik a találkozó. Forgatunk az előadások közben, előtt és után. Remélem jó lesz az összefoglaló videó.
A blogon naponta beszámolok az eseményekről, hacsak nem esik a fejem a klaviatúrára. Mert akkor inkább megyek aludni. Hajnalban felébredek és folytatom
Sok jó előadás, sok jó ember... úgyhogy jól esik.
ha érdekel hogy mi történik, miket látunk, nézz be a blogra, - http://babszinhazak2014.blog.hu/ - de ne csak most, hanem majd ha elkészülnek a videók és felkerülnek a you tubera.  Rövideket csinálok, hogy legyen türelmed megnézni és hosszút is, hogy akit tényleg érdekel ő is megnézhesse.

A GYERMEKSZÍNHÁZI PORTÁL FACEBOOK OLDALÁN  vannak képek, nem művész fotók, hanem hangulatjelentések, arcok, emberek, pillanatok





2014. szeptember 29., hétfő

"Az Anyu én vagyok" premierjén jártunk

Kezdjük a végén:
Ez itt a színház ajánlója a remek hangulatú előadásról


A kis kamaszokból álló közönség felállva tapsolt, ami ritkaság, de jó, mert az előadás közben is harsányan nevettek minden poénon.

Az előadás utáni kis ünnepségen Besenczi Árpád igazgató úr elmondta, hogy mindig is koncepciójuk volt, hogy gyerekdarabokat mutatnak be és ezeket felnőtt módon, magas színvonalon, igényesen állítják színpadra, mert pontosan tudják, hogy azok a kölykök, akik most a nézőtéren ülnek pár év múlva felnőtt színházlátogatók lehetnek, ha gyerekkorukban valódi élményt adó előadásokat láthattak. És ezt a mai bemutatót ilyen megtartó, néző nevelő előadásnak tartja. És nagyon örül.

A történet egyszerű,  egymás testébe költöznek a szereplők. Anya és kiskamasz lánya cserélnek testet. Ezt a megtervezett balesetet nem valami misztikus csoda, hanem egy tudományos próbálkozás, a nagypapa betiltott kísérlete okozza .

Nógrádi Gábort az előadás előtti várakozás közben kérdeztem 

A darab alakításában Tarján Tamás irodalomtörténész is részt vett, és!  tanítványának   Madák Zsuzsannának, a zalaegerszegi színház dramaturgjának  javasolta, hogy olvassa el a szövegkönyvet, hátha tetszik és hátha a színház vezetőségének is tetszeni fog.
Tarján Tamás irodalomtörténész, kritikus és Madák Zsuzsanna dramaturg
 Madák Zsuzsa elmondta az előadás előtt, hogy már első olvasatban megtetszett neki a darab, mert a komédia eszközeivel nagyon komoly problémákat vet fel és felnőttek számára is elgondolkodtató

Megkérdeztem a rendezőt Farkas Ignácot is, milyen koncepcióval látott hozzá a darab rendezéséhez

A darab sikere nagyban múlik a két női főszereplő játékán. Mindketten nagyon örültek a szerepüknek és mindketten nagyon jól oldották meg. 
Kováts Dóra és Pap Lujza 

és legyen lezárásként pár mondat a  kritikus, irodalomtörténész Tarján Tamástól


2014. szeptember 1., hétfő

Bábszínházak 2014

Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozója

 2014. augusztus 30. • Szerkesztés...
A Magyarországi Bábszínházak XII. Találkozója 2014. október 15-19.között kerül megrendezésre.
A Találkozó hivatalos programjában- öt nap alatt- 21 társulat mutakozik be. Emellett, a hagyományokhoz hűen, számtalan szabadtéri programmal, utcaszínházi előadással várjuk majd az érdeklődőket a rendezvény minden napján.

Ezen a blogon napi beszámolókat olvashattok a fesztivál ideje alatt videókkal, fotókkal .
MÁR MOST AZ ÁLLANDÓ OLDALAK KÖZÖTT MEGTALÁLHATÓ A
PROGRAM
RÉSZTVEVŐK 

A blog címe:
http://babszinhazak2014.blog.hu/
Találkozunk október közepén!
addig is
Előző Bábszínházi találkozókról:
image001.jpg

2014. január 17., péntek

Kemény Henrik emléknap

„IDE FIGYELJETEK, PAJTIKÁK!”



2014. január 29-én töltené be Kemény Henrik 89. életévét.
Ennek tiszteletétre a Korngut-Kemény Alapítvány
és a Vojtina Bábszínház, hagyományteremtő szándékkal
EMLÉKNAPOT rendez.

A hagyomány célja: A Vitéz László játékok „igazságá”-nak felkutatása, a tradicionális vásári bábos műfaj áthagyományozódás módjának megteremtése, Kemény Henrik hagyatékának nagyközönség elé tárása.

Mindenkit tisztelettel meghívunk az EMLÉKNAPRA,
2014. január 25-re, a Vojtina Bábszínházba (Debrecen, Kálvin tér 13.)!

A nap részletes programja:

10.00 óra: Vitéz László - Az elásott kincs
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház vendégjátéka
Az előadás rendezője és dramaturgja: Kovács Géza
Tervezője: Boráros Szilárd
Zenéjét összeállította: Takács Dániel
Játssza: Takács Dániel
Zenei kísérő: Lehőcz Zsuzsa /Dénes Emőke

11.00 óra: In memorian Kemény Henrik
Filmrészlet vetítése egy eddig még nagyközönség előtt nem vetített felvételből

11.10: dr. Kékesi Kun Árpád, a Károli Gáspár Református Egyetem  Színháztudományi Tanszék vezetője, színháztörténész, a Korngut-Kemény Alapítvány Kuratóriumi tagjának előadása A vásári bábjáték hazai és nemzetközi helyzete címmel

12.00 óra: Kerekasztal beszélgetés
Téma: A vásári bábjáték, a Színház- és Filmművészeti Egyetem bábszínész képzés tematikájában. A Korngut-Kemény hagyaték kutathatóvá tételének fontossága.
Beszélgető társak: Schneider Jankó, bábszínész, bábrendező, dr. Kékesi Kun Árpád, Asbóth Anikó, a Vojtina Bábszínház igazgatója, Láposi Terka, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke

14.00 óra: Batu-tá kalandjai
A Vojtina Bábszínház és a Hepp Trupp Társulat közös játéka
Az előadást írta és rendezte: Kovács Géza
Tervezője: Majoros Gyula
Zenéjét szerezte: Czapp Ferenc
Játssza: Schneider Jankó
Zenei kísérő: Czapp Ferenc

15.00 óra: Kovács Géza, bábjátékos, bábrendező, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója, a Korngut-Kemény Alapítvány Kuratóriumi tagjának előadása Piros sapkások fesztiválja – a vásári bábjáték jövőképe címmel


15.45 óra: Kerekasztal beszélgetés
Téma: A Korngut-Kemény hagyaték - a nagyközönség által még nem látott tárgyainak, dokumentumainak – bemutatása. A család történetét feltáró könyvsorozat 2. kötetének tervezett tartalmai.
Beszélgető társak: dr. Kékesi Kun Árpád, Kovács Géza, Láposi Terka


A 10.00 és 14.00 órakor kezdődő bábjátékokra a belépő 900 Ft,
az azokat követő programokra a belépés ingyenes.
2013. december 20-án olyan bábokból nyílt kiállítás a Vojtina Bábszínházban, melyeket Kemény Henrik halála után a hagyaték rendezése közben talált meg a Korngut-Kemény Alapítvány.
Olyan bábok is bekerültek a tárlatba, amelyek közül többet a nagyközönség eddig még egyáltalán nem láthatott. Ilyen például: a rendőr (kesztyűsbáb), a cigányasszony (kesztyűsbáb), a néger légtornász (marionett), egy fából faragott hercegi figura (marionett)… Ezeket a figurákat Kemény Henrik édesapja, Korngut-Kemény Henrik az 1920-as évek elején készítette.
S vannak olyanok is, a két Hakapeszi, mely figurákat sokan ismerünk, de ezeknek a példányoknak a létezéséről eddig még nem volt tudomásunk. E két bábot Kemény Henrik készítette.
A bábok mellett kiállításra került Kemény Henrik állami bábszínházi múltjából egy pár koturnus (magastalpú cipő), melynek oldalán ott a KH monogram. Ebben játszhatott Heni bácsi, hogy elérje a paraván magasságát.
Így összesen 14 darab bábbal gyarapodott a Korngut-Kemény Alapítvány bábos öröksége.
A kiállítás látogatható: 2014. február 2-ig (hétköznap 9-17 óráig, hétvégén 9-12 óráig).
A kiállítás ideje alatt (előre egyeztetett időpontban) tárlatvezetést tart Láposi Terka, a Korngut-Kemény Alapítvány elnöke.