2012. november 22., csütörtök

Túrkálóban Bartal Kiss Ritánál


„... ha az otthoni tárgyakat kicsit megmozdítjuk, átalakulnak valamivé..."

TÚRKÁLÓ

Bartal Kiss Rita bábos, tervező, rendező, színész.
A VI. Kaposvári Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé díjai 2012:
A legjobb vizuális munka díját
az Okker és Türkiz (Horváth Mária társaságában készített) koncepciójáért és rendezéséért, a Szemenszedett mese terveiért és rendezésérét és a Bódog és Szomorilla bábjaiért Bartal Kiss Rita kapta



MESE SZÜLETIK
Egy bábtervező életében „normálisan” úgy történnek a dolgok, hogy felkérik egy mese figuráinak megteremtésére. De megsúgom, hogy az igazi alkotó nem vár külső megrendelésre, üldözik a történetek, a mesék. Így van ez Bartal Kiss Rita esetében is.
Pl. Az Okker és Türkiz c. előadás, a Ciróka Bábszínház sikerdarabja, úgy született, hogy Horváth Mari
animációs rendezővel ültek egy szálloda erkélyén, bámulták a naplementét, az ég ezernyi színét, és a mese beállított hozzájuk, kitalálták a két kis út, Okkert és Türkizt, akik a szivárvány két végén ülnek, így soha nem találkoznak, s akiknek csodaszép színes világát a Szürke meg akarja zavarni.


MINDENBŐL LEHET BÁB
Rita műhelye tele van tárgyakkal, akik várják a gazdájukat és mesékkel, akik a tárgyaikat keresik. Itt van ez a táska, nem hiszem, hogy bárhova fel lehet venni, de megvenni mégis meg kell, hiszen látjátok!
 Ő a Hal Hercegnő, csillognak a pikkelyei, csücsörit, amikor úszik, a hallegények tátva maradt szájjal bámulnak utána. ..
Szerinted ez egy könyv és egy szemüveg?
Dehogy, Ő Bagoly Bertalan professzor.
Ja és azt gondoljátok, hogy ezek üres parfümös üvegek?
Neeem. Ezek illattündérek szoknyái... Illán, Illén, Illonka ... 
.
 EGY TÁRGY MESÉT TEREMT
Itt van pl. ez a vasaló, egy berlini zsibpiacon talált rá
Rita, eredetileg, - a villany előtti időkben - gallér és mandzsettavasalásra használták, de most Sünikéhez került, aki végre kivasalhatta a gyűrött csillagokat, hogy szépen ragyogjanak, amikor összeszedi a bátorságát és meghívja a magányos kislányt vendégségbe.
Sünike meséje még csak morzsákban
létezik, de már vannak csillagai, vasalója, sőt létrája is, hogy felkapaszkodjon a magasba..
MESÉRE VÁRVA

a francia lányok
és az oppartok
Praktikus: A fenri fantasztikus bábfejek úgy készülnek, Rita receptje szerint, hogy készít egy hungarocellgolyót, majd papírvattából, tapétaragasztóból és furészporból masszát készít, és ezzel bevonja a golyót, már úgy alakítva a képlékeny anyagot, ahogy az elképzelt fej megkívánja, ha kell orrot, fület, szájat formáz rájuk. Mikor ez az agyagszerű, formálható pecsmeg megszárad, smirglivel meg kell csiszolni / hacsak nem varacskos disznót tervezünk/ és jöhet a festés.



Ő Karcsi /Kíváncsi Karcsi – még Ő sem tudja, hogy így hívják,
mert most neveztem el. Neki még nincs meséje, ezért mindenhova beles, hátha leesik egy morzsa, hátha betársulhat a kékekhez, a fekete fehérekhez ... vagy valamelyik dobozban - báb befogadja.






DOBOZBAN BÁBOK
Hotton nyaranként Banándobozos fesztivált rendeznek. Na, nem hivatalosat, csak olyan barátit.
Ebben a faluban lakik a Ziránó Színház – vagyis Kovács Péter és Pfeifer Zsófi - és Boráros Szilárd tervező feleségével Boráros Miládával és gyerekeikkel. „Kúriáikon” sokan elférnek, így meghívják nyaranként pár napra a barátokat. És a bábosok nem tudnak meglenni bábozás nélkül, mindenki hoz valamit, valamit, ami egy banánosdobozba belefér... előadás, báb, akármi.
Itt mutatta be idén nyáron Rita a Dobozos bábokat
 Rita szeretné ezekkel a dobozokkal, s persze a bennük rejtozo bábokkal, megajándékozni az író barátait, hogy kikerekedjenek a mesék... Már most izgatottan várjuk, hogy megszülessenek a történetek, a duzzogó nyusziról, akinek van egy piros ruhás babája, és a piros ruhás kislányról, akinek van egy fehér nyula és a többiekről.
A duzzinyúl, a kedvencem
és az ő pirosruhás kislánya

a szépséges lepkehercegnő /Karcsi les /

 
a madaras néni, aki valóságos néni nyomán született, egy buszmegállóban látta meg Rita, s hazaérve azonnal meg kellett szobornia...
és még sok sok izgalmas figurával van tele minden, dobozok, kosarak, zsákok.

és fürdőkádak
Ezt turkáltuk ki Bartal Kiss Rita bábos, tervező, rendező, színész dobozaiból.

Amikor nincs semmi a tévében érdemes körülnézni és megkeresni kik bújnak meg a lakásban, s mit mesélnek, vagy milyen mesét érdemelnek.

2012. szeptember 21.

aki turkált: takacsvera

2012. november 14., szerda

Diótörő


Azoknak, akik nem riadnak vissza, ha valami egyáltalán nem olyan, mint amit megszoktak, azoknak, akik imádják azt az energiát, ami egy egy jól sikerült főiskolás vizsga közben rájuk zuhan a színpadról és azoknak, akik akarnak egy mulatságos, bolondos karácsonyi előadást látni, ami sokkal jobban hasonlít az otthoni karácsonyok eszement hangulatához, mint az illendő, meghatott, csillagporos, hóeséses ünnephez.
Ezzel az ajánlással, azt hiszem mindent elmondtam a főiskolások Diótörő vizsgájáról.

Novák Eszter rendezésében,
a harmadévesek előadásában,
A nyolcvanas években született legendás, zenés, kaposvári előadás nyomán készült, Hoffmann meséjéből Gothár Péter és Kapec Zsuzsa átiratában, Selmeczi György zenéjével.

Az előadás lehengerlő, őrület.
A kisgyerekek is biztosan élveznék, csak a szüleik visonganának, és vinnék haza őket a szünetben.
DE, ha a mai középiskolásoknak nem jönne be, akkor semmit nem tudok az életkori sajátosságokról, vagy nagy baj van, mert ez egy kamasz előadás minden izében.
kíváncsi vagyok, hogy a délelőtt 10 órás gyerekelőadásokon hogy fogadják majd
feltételezem szervezett gyerekek jönnek.
hány évesek?
mindenesetre tényleg agyament előadás
kevésbé ütős, mint volt annak idején Kaposváron,
mert mára már megszoktuk ezeket
azért jó
tele van energiával és nagyon jó a főiskolásokat látni







még képek  a facebook oldalunkon

ÓDRY SZÍNPAD - HEVESI TEREM   2012
november 14. (szerda) 11:00 - bemutató
november 24. (szombat) 17:00
november 26. (hétfő) 11:00
december 5. (szerda) 10:00
december 6. (csütörtök) 10:00
december 18. (kedd) 17:00
december 22. (szombat) 10:00
előadás ismertető a Gyermekszínházi Portálon

2012. november 9., péntek

A pillangó árnyéka

Csodálatos kiállítás a debreceni Vojtina Bábszínházban.

Bodor Judit és Láposi Terka közösen megálmodott háromdimenziós képe
SZERENCSÉM VOLT, 
Debrecenben jártam, ácsorogtam a színház előtt, 
még nyitva volt a kiállítás
sajnos csak november 11.-ig
behívtak
megnéztem
hát ez:


Egy leheletnyi időt fel lehet e fogni?
Megjeleníthető-e egy leheletnyi finomságú 'H' hang?

Az áttetsző légben keletkezett huhog, suhog, zuhog, piheg, liheg, milyen színeket rejthet?
A lepke szárnyának lehelet könnyed mozdulása megrajzolható-e? 

A pillangó imágó, a teljesen kifejlődött, nemzőképes szárnyas rovar.
A pillangó szárnyaival színjátékra, „fényjátékra" képes.

Imágó? Kép, képzet, elképzelés, gondolat, arckép, képmás, hasonmás, alak, látvány, viaszbábu, visszhang, árnykép, halott árnya, látomás, álomkép - latinul mindezeket is jelentheti.

Egy háromdimenziós kép, képzeletbeli ködfoszlány. 
Emléknyomok? 
Eleven emlékezet? 
Talán ez is.

A kiállítás látogatható: 2012. november 11-ig.

A Vojtina Bábszínházban


2012. október 29., hétfő

Hírlevél 2012. 10. 26.

A Gyermekszínházi Portál hírlevele

hirl_focim

2010. október 26.


hirl_bem

Közelednek a téli ünnepek, jön DIÓTÖRŐ herceg uralkodásának ideje. Két bemutató is van a karácsonyi történetből. A Szegedi Kortárs Balett Juronics Tamás koreográfus - rendező irányításával mutatja be Csajkovszkij csodaszép zenéjére komponált DIÓTÖRŐ c. balett előadását a Szegedi Nemzeti Színházban. 5 éves kortól ajánljuk, felnőtteknek is. JEGY
A Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéveseinek vizsgáját láthatjuk 2012. október 27.-én az Ódry Színpad - on. A legendás kaposvári előadást idézve /Hoffmann meséje nyomán írta Gothár Péter és Kapec Zsuzsa/ DIÓTÖRŐ - t a hallgatók eredeti fantáziája, invenciója, ötletparádéja és elsöprő játékkedve kelti életre. Novák Eszter rendezése. Nem a legkisebbeknek. 
A zalaegerszegi Griff Bábszínház Jámbor József A HÁROM DEVIÁNS c. meséjét mutatta be a héten az ORT-IKI bábműhely különleges bőr - fa bábjaival. 6 éven felülieknek.
A legkisebbeknek készítette Haik Viki, Szmirnov Krisztina, Takacs-Kiss Zsuzsanna CIPŐFŰZŐ MASNIBAN c. játékot, az Új Színház-ban.JEGY
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház Andersen örökzöld meséjét, A RÚT KISKACSA történetét, Kolozsi Angéla átiratában vitte bábszínpadra Veres András rendezésében. 3 évestől ajánlják az előadást, de nagyobbaknak is jó szórakozást nyújt, a kitaszítottságot minden korosztály átérezheti/sajnos/ 
A KÁVA új színházi nevelési programja, A HIÁNYZÓ PADTÁRS - középiskolásoknak készült, elit iskolák, roma fiatalok, szolidaritás, szelekció kérdéseit járja körül. Sereglei András rendezésében Hódmezővásárhelyen kerül bemutatásra 2012. november 4.-én. 
Új bemutatóval jelentkezik  Gál Tamás /Csavar Színház/. Ezúttal a Szkéné Színházban láthatjuk DOROTTYA c. előadását . A Helység kalapácsa és a A nagyidai cigányok után nem lehet kétségünk, hogy kiváló szórakozást nyújt majd Csokonai csípős diákhumora Gál Tamás csibész stílusában Bodonyi András hegedűkíséretével. 10 éves kortól ajánlható, de középiskolásoknak mindenképpen! JEGY
hirl_prog

Gál Tamás Arany János A NAGYIDAI CIGÁNYOK c. elbeszélő költeményét adja elő szombat este a „ Szervusztok Pajtikák" bábkiállítás zseblámpás megtekintése után a Bábszíntéren programjában, Kaposváron.
VASÁRNAP DÉLELŐTTI AJÁNLATOK:

A szombathelyi Mesebolt Bábszínházban a matiné a legkisebbeknek szól. Ti-Ti Tá .
Az Aranytízben / Bp. Arany János utca 10./ a Karaván Színház előadása a   BANYAMESÉK -  élőzenés bábos produkció látható, 3 éves kortól ajánlott.
A Parksarokban / XIII. Pozsonyi u. 36. / az ESZTERLÁNC MESEZENEKAR játszik kicsiknek és nagyoknak.

hirl_mag

Gabnai Katalin új kritikákkal jelentkezik a MINDENKI SZÍNHÁZA sorozatban.

IGAZI SZENZÁCIÓ ÉS KIVÁLÓ KARÁCSONYI AJÁNDÉK
A Móra Kiadó jelentette meg Nemes Nagy Ágnes: Bors néni könyve c. verses meséjét Keresztes Dóra rajzaival és DVD melléklettel. A DVD -n a KOLIBRI Színház előadásának felvétele látható Molnár Piroskával a főszerepben, Novák János zenéjével és rendezésében.
A debreceni VOJTINA Bábszínházban A PILLANGÓ ÁRNYÉKA c. szépséges kiállítás már csak november 11.-ig látható. Előkészületben van Örök születés címmel a következő kiállítás Horváth Mari rendezésében.
Az MTVA A nagy mese címmel meseíró pályázatot hirdetett gyerekeknek. A beadási határidő október 31.

Közlemény:

KÁVA - 15 évad után elköltözünk a II. kerületi Marczibányi térről és áttesszük székhelyünket Budapest XI. kerületébe. 2013 januárjában az Erős Balázs vezette MU Színház kamaratermében indítjuk útjára programjainkat.

A Harlekin Bábszínház igazgatójának Éry-Kovács Andrást választotta az egri önkormányzat csütörtöki közgyűlésén. A rendező Bal József nemrég megbízott igazgatót váltja. Megbízatása öt évre szól.


Kellemes őszt,  sok élményekben gazdag előadást!

Csak arról tudósíthatunk, ami a tudomásunkra jut!

hirl_alcim






A honlapot készíti:
Takács Vera
gyerekszinhaz@gmail.com
takacsvera@gyerekszinhaz.hu

2012. október 26., péntek

Hirlevél 2012. október. 19


A Gyermekszínházi Portál hírlevele

hirl_focim

2010. október 19.


90 éves lenne október 23.-án BÁLINT ÁGNES írónő, számtalan kedves mese alkotója. Szeretettel és hálával emlékezünk rá.

baliantagnes

hirl_bem
2012.  október 19.
Sajnálatos baleset miatt a múlt hétre tervezett PINOKKIÓ bemutató a KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZBAN  október 19.-re került át. Reméljük most már zökkenőmentesen sikerül. A PINOKKIÓt Parti Nagy Lajos írta át és Ascher Tamás rendezi. 8 éves kortól ajánlják. JEGY A CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZBAN kettős bemutató van a hétvégén.
Zalán Tibor AGYAGBÓL GYÚRT MESÉjét Kiszely Ágnes rendezte, Fekete Dóra tervezte, a zeneszerző Szabó Balázs. 3 ÉVES KORTÓL ajánlják.
Macourek meséiből Vörös István irt bábjátékot KUTYAÚTI ISKOLA címmel. A varázslatos telefon vezérelte utazást Bartal Kiss Rita tervezte és rendezte. A zeneszerző: Ágoston Béla
4 ÉVES KORTÓL ajánlják
2012. október 20.
Az IBS SZÍNPAD-on kerül bemutatásra: lpár Balázs - Tarr Ferenc - Mark Twain KOLDUS ÉS KIRÁLYFI - zenés árnyjáték gyerekeknek a BonBon Matiné keretében - Mesélő: Lukácsházi Győző Érdekesség, hogy Alpár Balázs az előadás zenéjének témáit 14 évesen szerezte
4 ÉVES KORTÓL

A debreceni VOJTINA BÁBSZÍNHÁZBAN Kovács Géza darabját BATU-TÁ kalandjait láthatjuk. Az egyszemélyes bábjátékot Schneider Jankó játssza Czapp Ferenc zeneszerző közreműködésével A tervező: Majoros Gyula.
3 ÉVES KORTÓL AJÁNLJÁK

Az Ódry Színpadon újabb vizsgaelőadás látható Carlo Gozzi: A KIGYÓASSZONY c. mesekomédiájával a IV. éves színművész osztály mutatkozik be. A rendező: Zsámbéki Gábor
Nem a legkisebbeknek
2012. október 21.
A Harlekin Bábszínházban, Egerben RÉMUSZ BÁCSI MESÉI -t Halasi Dániel egyetemi hallgató rendezi. Joel Chandler Harris meséi alapján a szövegkönyvet írta Szabó Attila.
A LEGKISEBBEKNEK szóló előadássorozat kezdődik ezzel az előadással.
2012. október 24.
A kecskeméti Katona József Színházban BORS NÉNI születésnapját ünneplik. Bors nénit Csombor Teréz alakítja. A Nemes Nagy Ágnes verseiből alakított legendás előadás legfrissebb változatát is Novák János rendezte.



hirl_prog
Fesztiválok: BÁBFESZTIVÁL zajlik KOLOZSVÁRON. 2012. október 15 - 19. Között a PUCK Bábszínházban.
Fellép a MÁRKUS SZÍNHÁZ a JÁNOS VITÉZ c. elődásukkal
5 év, 5 nap címet viseli a Traingspot Társulat Összművészeti Fesztiválja 2012. október 20-24 között Különleges előadások, szokatlan műfajok, sokszínűség jellemzi a rogramot, Fellép sokak mellett a Soltis Lajos Színház és az Apró Színház is
Újabb vizsga, a MU Színházban a Képzőművészet Egyetem Látványtervező hallgatói Orosz Klaudia bábtervező művész vezetésével Csehov két egyfelvonásosát mutatják be óriásbábokkal. A legújabb mediális technikák használatával hozzák létre a teret és a látványt, Juhász András médiaművész irányításával.
szinpadkep_mu
A Miskolci Nemzeti Színház részt vesz a „Young Europe 2" programban, melyben 8 ország színházai működnek közre abban, hogy iskolai tanórák során, osztálytermekben bemutatható rövid drámák szülessenek. A magyar darabot a színház felkérésére Deres Péter író, dramaturg írta „Palinkantzaroi avagy minden manó egyenlő, de van, aki még egyenlőbb" címmel. A zenés diák-játékot Szőcs Artur rendezi
2012. október 21. Az Őrmezei Közösségi Házban Macska-egér Ki-mit-tudra kerül sor egy Interaktív zenés mese kertében Gaál Diána és Verbó Ákos vezényletével. A Gál Szervezési Iroda produkciója.
A mackók könyvtárba mennek - harmadik péntek van, a Budapest Bábszínház a Szabó Ervin Könyvtárban vendégeskedik, ezúttal a Hajnali Csillag peremén c. mackóálom szereplői érkeznek egy kis műhelytitok fellebbentő beszélgetésre.
Új kiállítás nyílik „...mulandó létünk egy ideig élő emlék marad..." címmel a 60 éves BAJOR GIZI SZÍNÉSZMÚZEUMBAN. 2012. október 26. 15:00
A múlt héten került sor KOVÁCS ILDIKÓ, a bábművészek nemzedékeit formáló kiváló rendező síremlékének felavatására Kolozsváron.

hirl_mag
Október 25. a határidő, ameddig beadhatod saját készítésű videódat a GYEREKSZEM FILMFESZTIVÁL versenyprogramjára!
Új kritikákkal jelentkezik Gabnai Katalin a Mindenki Színháza sorozatban.
Az MTVA A nagy mese címmel 6 - 18 éveseknek hirdetett mesepályázatot, október 31. -ig kell beküldeni az 5 perc hosszúságú mesét.
OLVASÓPRÓBÁK-ról is hírt kaptunk, a Magyar Színházban Lázár Ervin: A kisfiú meg az oroszlánok c. meséjének próbái kezdődtek meg, a darabban az Artistaképző Szakközépiskola tanulói is közreműködnek.
A Békéscsabai Jókai Színház - Kőszívű ember fiai látványos, szinte az egész társulatot színpadra hívó előadására készül Seregi Zoltán rendezésében.




Kellemes őszt,  sok élményekben gazdag előadást!

Csak arról tudósíthatunk, ami a tudomásunkra jut!

hirl_alcim






A honlapot készíti:
Takács Vera
takacsvera@gyerekszinhaz.hu
gyerekszinhaz@gmail.com