2013. június 25., kedd

Ahogy én láttam

A cikk a Spiritusz kritikai portálon jelent meg

Az elmúlt 6 év a bábszínházi találkozók tükrében.

Amikor elvállaltam a Gyermekszínházi Portált szerkesztését 2007 őszén, nem ismertem a gyerekszínházak belső életét, nem tudtam, milyen szervezeti formában játszanak, milyen irányzatok, milyen művészi törekvések jellemzik ezt a területet. Abban kellett egyetértenem kezdeti mentorommal, Csák Györggyel, hogy ez egy hatalmas és láthatatlan terület, ami ugyanakkor meghatározó módon befolyásolja a gyerekek kulturális igényeinek alakulását. Fontos mi történik a gyerekszínházakban, és nagy hiba, hogy a felnőtt társadalom nem foglalkozik ezzel.  Örültem a feladatnak. Hajrá! Akkor még nem tudtam, milyen nagy fa ez. Láthatóvá vált, hogy van 16 nagy gyerekszínház és hogy 100 -nál több társulat játszik a gyerekeknek, hogy vannak nagyon magas szintű művészeti alkotásokat létrehozók és vannak, - túl sokan is – akik csak úgy csinálnak valamit, a gyereknek ez is jó lesz. Megtanultam, hogy a siker ebben a műfajban sem egyenlő a minőséggel. Aztán a Portál szerkesztésének napi tennivalói közben kezdett láthatóvá válni, mi minden zajlik itt. Sajnos azt is tapasztalnom kellett, hogy ez milyen kevés embert érdekel. Pedig még meglévő média kapcsolataim révén mentem mindenhova vinni a gyerekszínházak hírét. A lelkes rádiós ismertetők, újságcikkek, riportok, tévé szereplések mindig kiváltották a riporterek csodálkozó reakcióit, de mint egy sziszifusz újra meg újra előröl kellett kezdeni, mert legközelebb is azt hallottam, hogy 30 évvel ezelőtti frázisok jutnak a kérdezők eszébe, kesztyűs bábok bájos meséi, paraván és nyávogó figurák. „Jajj én nem szeretem a bábot, olyan kisgyerekes...” és nem tudják, miről beszélnek.  És ezt hallom még a múlt héten is egy rádióriportban. És a fegyelmezett gyerekszínházi alkotó, mert megszokta a kisebbségi létet, nem vágta szájba a nyávogó riportert és nem küldte el bábszínházba.
Persze legyünk igazságosak, ma is vannak csipogó kisnyulak, butuska mesék, sikeres mackótörténetek. S adjunk igazat annak a kritikusnak, aki a legutóbbi bábszínházi találkozón azon idegeskedett egy ilyen butucska bájocska mackócska mese után, hogy milyen sokat árt a bábszínházat, mint művészetet elismertetni akaró törekvéseknek egy egy ilyen múltidéző előadás.  Akkor most, hogy is van?
3 bábszínházi találkozót volt szerencsém végignézni, videózni, megvágni és ez komoly kapcsolatot alakit ki köztem és a montírozó program képernyőjén szereplők között. Ezeknek az összefoglalóknak a tükrében elmondok néhány dolgot, szubjektíven és ugrabugrálós módon mindarról, ami az elmúlt 6 évben történt, illetve, ami ennek a 6 évnek a történéseiről eszembe jut.

Az első:  KECSKEMÉT,  2008. november 13 – 17.

A 9. Találkozó emblémája a kecske, aki kötélen táncol
A találkozó eseményei, napi beszámolók, fotók és videók ITT



Mindjárt a megnyitón megtudtam, hogy legnagyobbrészt a kilencvenes években alakultak meg a professzionális bábszínházak, és megismertem Magi Istvánt, aki annak idején minisztériumi vezetőként sokat tett annak érdekében, hogy egységes keretben működő bábszínházak jöjjenek létre országszerte. Ez persze majd a hivatalos bábszínház történetbe nem kerül bele, de azért nem árt, ha tudjuk, hogy egy jó felső vezető, egy műfaj mellett elkötelezett ember milyen sokat tehet. Jót, közérdekűt.
Magi István a Találkozó megnyitóján hangsúlyozta:
„... azt már tudjuk, hogy az országszerte működő Bábszínházak milyen magas szakmai színvonalon dolgoznak, most már az a feladat, hogy ezt mások is megtudják....” Bíztatta a részvevőket, hogy ragadjanak meg minden alkalmat, ahol megmutathatják magukat
Jellemző, hogy egy negatív esemény ad majd alkalmat a megmutattatásra. A kritikusok 2009 – ben nem tudnak kiadni díjat a legjobb gyerekdarabnak, mert nem volt olyan előadás, amit legalább két kritikus látott volna. Ekkor a fiatal alkotókból kirobbanó felháborodás nyílt levél formájában járja be a sajtót, az Assitej Magyar Központja és a 16 nagy bábszínház pedig megalakítja a Fehér Holló díjat, hátha a kritikusok legalább elszégyellik magukat, és lám, a következő évben egy gyerekeknek készített előadás kapja a legjobb magyar dráma díját! 2010. Kolibri Színház. Völgyhíd. Író: Háy János.

Magi mindig megbecsült vendége a találkozóknak. 2013 –ban is végignézte mire jutottak azok, akiknek bábáskodott a születésénél. A Bábszínházi Találkozót egyébként Kovács Géza, akkor a Ciróka Bábszínház igazgatója, 2002 –ben találta ki, Magyarországi Hivatásos Bábszínházak Találkozója címen.

A 2008 – as találkozót Rumi László és Pilári Gábor nyitott meg egy érdekes performansszal, ami egyúttal Kovács Ildikó legendás bábos emlékkiállításának megnyitója is volt. Kovács Ildikóról a szakma meghatározó alkotói meghatottan és a valódi mentornak kijáró nagy tisztelettel beszélnek, nemcsak hivatalosan, hanem magánbeszélgetésekben is.
Kovács Ildikó munkásságáról bővebben ITT
_
Az első hivatalos előadás a SUTTOGÓ FÜZESEK cigánylegendákból összeállított bábos maszkos játék, mindenben igazolta, hogy a bábszínházakra komoly művészeti alkotásokat előállító műhelyként kell gondolni.
SUTTOGÓ FÜZESEK . Író: Galuska László Pál (Kovács Géza ötletéből), Tervező: Boráros Szilárd, Rendező: Kovács Géza
Érdemes megnézni a 2013-as fesztiválon bemutatott, a találkozó legjobb előadásának díját elnyerő Madarak voltunk stáblistáját: Kovács Géza ötletéből írta Galuska László Pál, tervező  Boráros Szilárd,  rendező Kovács Géza. Két teljesen más előadás, amiben azonosak, hogy a legjobbak az adott évben.
A Suttogó fűzesek több évig volt a Mesebolt Bábszínház sikerdarabja. Magam sem felejtem, nemcsak a saját meglepett csodálkozásomat, hanem a nézőtéren ülő 8 éves ördögfiókák tátott szájú bámulatát, ahogy félve, nevetve, izgulva ülték végig a gyerekeiért a halált is felvállaló cigányasszony küzdelmét.
_
Másnap reggel berobbant a bábos világba a három kismalac. Két "bóbitás" fiatal, a nemrégen a Bóbita Bábszínház művészeti vezetőjévé előlépett Schneider Jankó és a színművészetin frissen végzett Nagy Viktória Éva munkája, a  3 kismalac a farkasok.
Jó hangulatú, sok nevetést kiváltó, üde előadás. A szereplők maguk írták, rendezték, tervezték. Az alapformát egy kiváló illusztrátor Takács Mari rajzai adták. Hagyományos paravános játék, mégis a stílust menőmanó és muppet show hangulata jellemzi. Alig van szöveg, visítások, nyögések, dallamfoszlányok helyettesítik. Mindenki érti. Az óvodások  és felnőttek egyaránt felhőtlenül kacagnak.  A finnyás szakma nem szívesen dicsér amerikai stílust is használó formát. De a malackák mindent visznek, a mai napig. Szerencsére a televízió egy rövid felívelő korszakában sikerült elérnem, hogy teljes felvétel is készüljön belőle. Még 2011-ben a kotori fesztiválon is elnyerték a legjobb bábelőadásnak járó díjat. A bábszínházak előadásai általában 1 -2 évadot élnek meg, ezért is jelentős ez a sok éves siker.
3 kismalac a farkasok nemcsak hatalmas sikert hozott, hanem szerelmet is, és nem utolsó sorban, Berzsiánt  :)
Nagy Viktória Éva, Berzsián , Schneider Jankó
-
Később kevés szó esett róla és a műsorról is hamar elkerült, de engem megigézett különleges látványvilágával a békéscsabai Napsugár Bábszínház ÁRMÁNYOS PUNCHPANCH  c. előadása. A tervező Grosschmid Erik, a rendező Kovács Géza, és Michael Ende művéből bábszínpadra alkalmazta a fiatal dramaturg Gimesi Dóra, aki két év múlva már teleírja a bábszínpadokat, sikert sikerre halmoz, 2012 ben  írói díjat kap a Biennálén.
Kovács Géza és Gimesi Dóra
-
Egy a szakmai megbeszéléseken jól megbírált sikerdarab következett, egyébként kár, hogy ez a szórakoztató vonal az összehúzott szemöldökű ítészeknek köszönhetően kiveszett mára a paletttáról. Pedig felnőtt előadás sorozatot is indítottak belőle. Tasnádi István: A farkas és Piroska c. darabjában egy bírósági tárgyaláson vagyunk, ahol Piroska, a Nagymama és persze a Farkas szemszögéből is meghallgathatjuk a történteket. A Ciróka Bábszínház előadását Tengely Gábor rendezte, remekül használva a báb és élőszereplő váltogatásában lévő lehetőségeket. A következő években is sok, a báb és élő szereplőt cserélgető előadást láthatunk majd, és egyre inkább az a benyomása támad az embernek, hogy a bábra csak azért van szükség, mert a színház, ahol a darabot játsszák Bábszínház. Hogy hogyan kell ezt jól csinálni arra példa ez a darab, s majd a következő bábszínházi Találkozó legsikeresebb előadása a Repülési lecke kezdőknek /rendező: Tengely, Luis Sepúlveda regénye alapján író: Gimesi/
 És Tasnádi István több sikeres bábdarab írása után, zsűritagként tér vissza 2013-ban.
-
De 2008 még a Tintaló Társulás és Badacsonyi Angéla éve. A tavasszal megrendezett Kaposvári Biennálén Angéla legjobb előadói díjat kap a Tintaló keretében született Nem akarok többé boszorkány lenni c. stílust teremtő előadásával. Ezen a fesztiválon egyértelmű siker, a szintén Tintaló produkcióban készült, Zsiga föstő fest . Lázár Ervin szöveg, a legegyszerűbb eszközök, egy nagy mappa, egyszerű kis bábok, és a színész tehetsége. Remek!
Badacsonyi miközben, aki látja nem felejti, és nemcsak remek színész, hanem már rendező is, és íróként dijat kap 2012 – ben, mit sem törődve a sikerrel, megváltoztatja a nevét 2011- től Kolozsi Angélának hívják, s a kétkedőknek azt mondja, olyan kicsi ez a szakma, úgyis tudja mindenki kicsoda ő. És ezzel a „piár” minden szabályát megszegi. 
Badacsonyi/Kolozsi Angéla a Zsiga föstő fest c. előadásban

Visszatérve: Az én számomra ezzel a két előadással kezdődött a „rakosgatós” bábjátszás korszaka, ami 2013 – ra már Nánay István kritikus szenvedélyes kirohanását eredményezi, az egyre inkább elszaporodó „megúszós” előadások miatt. Persze pénzhiánnyal is indokolható ennek a leegyszerűsített bábjátszásnak az elharapózása. De tagadhatatlan, hogy kezd elszürkülni a műfaji paletta. /és persze tekintsünk el az ebben a műfajban azóta is született kiváló előadásoktól, amikor a téma és a színészek tehetsége indokolja /
A zsűri:
Boráros Szilárd, Bagossy László, Szász Anna, Balogh Géza, dr. Marek Waszkiel és Csató Kata /ezúttal is tolmácsként/
A Találkozó összefoglalójában még megnézhető milyen jelentős alkotások szerepeltek a műsoron.
-
MárkusZínház: A János vitéz, Pilári Gábor és Vajda Zsuzsa előadása szellemes, játékos persziflázs Petőfi műve alapján.
-
Vojtina Bábszínház: A fülemüleRumi László nagyszabású varázslata – igazi színház. Sajnos ebből a valódi történetmesélő színházi formából ma egyre kevesebbet látunk – anyagi okokra hivatkozva.
-
S ha már az „öregeknél” tartunk, Pályi János ez évben aratta sikereit a vásári bábjáték keményhenriki hagyományait megújító remek előadásával, az Biennálén előadói díjjal jutalmazott Órajátékkal. 2010 - ben megalakítja Pályi a kaposvári Bábszíntér játszóhelyet, így Somogy megye fővárosában is lett bábszínház!
-
Ami emlékezetes még: Gabi A Kolibri Színház már ekkor műfajt teremtő törekvéseivel tűnik ki. A Gabi olyan témához nyúl, amiről eddig bábszínpadon, Magyarországon nem beszéltek. Gyerekeknek a halálról beszél. Amikor a 2013 –as fesztiválon ünneplik majd a Csomótündért a válási témája miatt, nem szabad elfelejteni, hogy az új téma bevonása a bábszínházi repertoárba itt kezdődött.
-
Csillagbajusz – Mai költők verseiből, három fiatal színész előadásában, változó szerepű párna bábok közreműködésével nagyon hangulatos, verses, zenés műsort készített Bartal Kiss Rita munkatársaival az egri Harlekin Bábszínházban. Ebből a műfajból is lehetne még több.
2010. Beléptünk a 21. század második évtizedébe, s a gyerekeknek bábjátékokat kínálunk. Kell ez? És a bábosok azt mondják: igen! Kell a valódi 3D, a közösen megkapott élmény, kell az érték, miközben a tévéből dől a gagyi.

A második: 2010 jubileumi találkozó 2010 május 13 – 17.

A megnyitón az Igazgatónő – Kiszely Ágnes két példányban is megjelenik. Élőben és bábként. Szellemes paródiával indul a fesztivál. Vannak külföldi vendégek, s ha a májusi tél nem tette volna tönkre a terveket, sok sok szabadtéri előadás bemutatójára került volna sor.
Ez a fesztiválon annak ellenére, hogy az elmúlt 10 évről akart szólni, mégsem a múltidézés volt a legjellemzőbb, hanem a fiatalok meghatározó jelenléte.
2010-ben a találkozón az első bemutató  a kaposvári Biennálén tervezőjének, Mátravölgyi Ákosnak alkotói díjat hozott egyszemélyes mese, Az éneklő királyfi. Ciróka produkció.  Írta: Vörös István, tervező:  Mátravölgyi Ákos, rendező: Veres András. Az összes szerepet eljátszó, éneklő, gurgató, hegedülő bábos, színész Szabó Balázs /Balázs a rövid időre felfénylő televíziós gyerekműsorok készítésére létrejött új szerkesztőség Csodaszombat adásának műsorvezetője lesz 2011 -ben, de pár hónap után a sorozat kimúlik, sajnos, pedig a gyerekszínházak ismertségét megalapozhatta volna, lévén ez volt az a terület, ahol a gyerekkultúrát őrizték, értékeket hoztak létre, így lett volna mihez nyúlni a tévéseknek érdekes és értékes műsorszámokért. De ezekre valószínűleg mégsincs szükség/
Balázs egy boszorkánnyal.
Jelenleg, mint Szabó Balázs Bandájának frontembere lép fel, nagy sikerrel és a Nyughatatlan Micó c. jazz mesejáték mesélője

A következő reveláció a Kabóca Bábszínház: Kél egy-egy árnyék c. Arany János balladákra komponált előadása volt, Kuthy Ágnes rendezésében. A Kabóca Színház és igazgatójának bátorságát is jellemzi ez a formabontó előadás. Fosztó András a koreográfus. S itt először kezdünk el figyelni arra, ami egy fesztivál múlva szinte már szemet szúr, hogy milyen sokat számit egy előadásban a koreográfia.  Természetessé vált, hogy a báb nem kézre húzott kis figura, hanem a test, a mozgás, a tárgyak, s ezek bármilyen kombinációja.  Persze az előadás indulatokat keltett, idegeket borzolt, de közömbösen senki sem nézte.
-
Ahogy hideget és meleget egyaránt kapott a győri Vaskakas, szintén igazgatójának merészségét bizonyító előadása, a Varázsfuvola.  Színpadra alkalmazta: Kocsis Rozi, rendező: Bartal Kiss Rita, tervező: Horváth Mari
Itt érdemes említeni valamit, ami a legjobb gyerekszínházakra jellemző. Nem a színháztérben kezdődik az előadás. Van egy bevezető, beavató terem, az előadás hangulatához illeszkedő berendezéssel, egy ráhangoló játék, selyem fák, csilingelő madárhangok... ez a gyerekszínházasoknak természetes, csak a kintről szemlélődőnek tűnik fel.
-
A harmadik napon a nyakunkba zuhant az utóbbi évek egyik legsikeresebb előadása a Repülési Lecke kezdőknek, élő színészek és bábok harmonikus, hatásos, modern, furcsa egyvelege, egy jó csillagzat alatt született tehetségek által formált darab. Két remek színész Újvári Janka és Badacsonyi Angéla, Tengely Gábor teljes rendezői páncélzatban, Gimesi Dóra már senkiben nem hagy kétséget, jó író, jó dramaturg. S közben a közép nemzedék,  Bartal Kiss Rita, szépen, csendesen hozzáadja a maga látványvilágát, tehetségét a sikerhez.
Marek Waszkiel a találkozók állandó vendége, lengyel professzor, aki járja a világ bábfesztiváljait, hogy átlássa a műfaj alakulását, nagy híve az újdonságoknak és rendkívüli tisztelője a hagyományoknak, ha azok megszólítják a ma közönségét is, összefoglalójában két dolgot hangsúlyozott:
Az egyik, hogy ez az egyetlen fesztivál ahol valódi beszélgetések zajlanak, a részvevő művészek kíváncsiak egymás véleményére, még ha dühöngenek is, a barátság, a családias hangulat nem változik.
A másik, ami most már tagadhatatlan, a fiatal nemzedék megjelenése és uralkodása a magyar bábszínházak életében, sok kísérletező kedv, sok új forma és mondanivaló.
Fosztó András, Veres András, Mátravölgyi Ákos

Aztán egy fesztivál múlva. 2013-ban  már egy még újabb nemzedék megjelenéséről és sikeréről beszélnek a szakmai tanácskozásokon és a valódi hagyományőrző, klasszikus bábjáték megújulását és diadalmenetét látjuk.

Fiatal és hagyományőrző. Mindkettő jellemzi Fabók Mancsit, aki A halhatatlanság országával jelentkezett, hogy az itt kapott biztatást és díjat felhasználva megalkossa A székely menyecske meg az ördög c. vásári bábjátékát,  ami a 2013-as fesztivál kiemelkedő sikerét hozza. Ez a mosolygós, fiatal, miskolci színésznő mindent tud bábokról, vásári bábjátszásról, történetmesélésről.
A Stúdió K a 2008 -as találkozón nem szerepelt, valamilyen formai okból, azt hiszem azért, mert hivatalosan nem bábszínház, hanem színház, aki bábdarabokat játszik, de mivel kikerülhetetlen része a műfajnak, hát 2010 –re már „kiérdemelte”, hogy jelen legyen, annál is inkább, mert a Rettentő görög vitéz addigra letarolt minden díjat, minden fesztiválon. A Stúdió K nem tartozik valójában a bábszínházi családba, hiszen a többiek mind egy fészekből valók, valahol, valamikor egy műhelyben dolgoztak, a studiókások meg színészek, akik báboznak, igaz, Fodor Tamás megalkuvást nem tűrő irányításával példát mutatnak bábmozgatásból, ahogy Németh Ilona textilizületes bábjai is divatot teremtettek. Jó tudom most kinyíltak a kis karmok, de Fodor - Németh páros kikerülhetetlen, ha magyarországi bábszínházról beszélünk.
 Most a 2010 es fesztiválon egy polgárpukkasztó báb pornóval jelentek meg, Vakkacsa tojások címmel, persze felnőtteknek! Szigorúan. Sajnos az élvezethez kellett a világirodalom alapos ismerete valamint nagyon nagyfokú humorérzék.  S mivel ilyennel a magyarországi értelmiségnek is csak kisebb része rendelkezik, a darab rövid életet élt meg. Itt is orrhúzogatás kísérte.
Ha már a Stúdió K nagyszerű bábosokká formált színészeiről ejtettünk szót, volt itt egy megrázó monodráma Csató Kata  rendezte, Veres András írta  és Csákányi Eszter játszotta a tündérkeresztanyát megidéző asszony szerepét.  KERESZTANYA.  Csató Katának sikerült a nagyszerű színésznőből bábost formálni. Mindketten elmondták, hogy megszenvedték a próbaidőszakot, de megérte. Csákányi Eszter elmondta, hogy szerinte minden színésznek részt kellene venni bábos kurzuson, annyira sokat tanulhatnak ennek a sokszínű, sokirányú figyelmet kívánó műfajtól.
A kritikusok céhe ebben az évben a legjobb gyerekelőadás díját adja ennek a darabnak és Csató Kata  létrehozza az ESZMÉT ahol kiváló kamara előadások születnek.

Harmadik: 2013. 11. Találkozó.

2013 fesztiválja nemrég zárult, az ott történtek még túl frissek, de az azonnali benyomások olvashatók a blogon
Bizonyára sok mindenről azt gondolhatják többen, hogy nem is úgy volt, vagy fájóan hiányozhatnak említésre méltó és fontos előadások, vagy irányzatok, amiket én nem vettem észre, kérem, hogy hozzászólásokkal tegyétek teljessé a képet.


takacsvera
2013. június 22.

2013. május 19., vasárnap

Emlékezetes pillanatok 2. rész

Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója
2013. Május 9 – 13.


A báb és az ember:

A Budapest Bábszínház  PETTSON ÉS FINDUSZ  c. előadásában vannak emberek ember szerepben, emberek báb szerepben, vannak bábok  és van a Macska, egy báb, akit egy ember mozgat. A macskamozgató Ellinger Edina már akkor a térben van, amikor még ott sincs a macska, aztán a borsó konzervből kibújik a cica, és Edina továbbra is a díszlet része, nagyon érdekes a jelenléte. Karcos kamaszos a hangja, bájosan flegma a modora. Nagyon jó figura Findusz, a macska. Ahogy a hangoskodó, hisztériázó, tojásvédő tyúk banda is remek, egy sokajtós, sokfiókos szekrényben laknak, érdekes a megoldás, mert soha nem látjuk, ki mozgatja őket, valódi bábok, pufók tollpárnák, mulatságosak. A bábok mellett van két ember játszotta figura, akik olyanok, mint a báb, hiszen nem is emberek, hanem muklák. A mukla a lakásban rakoncátlankodó, láthatatlan, manószerű lény./Bercsényi Péter és Mórocz Adrienn/ Nagyon finom megoldással pasztell textilekkel kicsit áttetszővé formálta őket Lisztopád Krisztina tervező/ Ezek a muklák, aztán a történet egy pontján bábbá változnak... ki tudja miért? Talán, hogy a macskával egyméretűvé váljanak, bizonyára van rá sokféle magyarázat, mégis teljesen felesleges újabb áttétel. A bábok, báb-emberek mellett vannak emberek, akik embereket játszanak. Ács Norbertnek is járna színészi különdíj a mogorva ezermester megformálásáért. Visszafogott, árnyalt, jelenléte van. Hasonlóan hétköznapi eszközökkel hétköznapi embert játszik Gustavsson alakítója /Teszárek Csaba/. Ugyanakkor Pallai Mara a fiatal, csinos Andersson néni szerepében bábosan karikírozott figura. Talán ez az egyetlen tévedés az előadásban, mert különben ez a hármas az ember ember, a macska, a vörös hajú mozgatójával összeforrva, és a két mukla tökéletes egységet alkot. Bereczki Csilla vizsgarendezése ez a darab. Hajrá ifjak! 

Ellinger Edina és Ács Norbert
A másik előadás, ahol a bábok és az élők tökéletes harmóniában voltak az Ciróka Bábszínház A CSOMÓTÜNDÉR c. darabja. Pont ott szerepeltek élők, ahol kellett és akkor jelentek meg nagyon szépen komponált lebegésben a bábok, ahol kellett. Vagyis a tündér tevékenységét illusztrálták a fehér próbababaszerű, de légies bábok, a tettek következtében kialakult helyzetet eljátszották az élők. Kuthy Ágnes rendező kiválóan mozgatta kiváló színészeit.  A hangos, lelkes sikert arató Apró Ernő / övé lenne a legjobb férfi színész díja!/ és méltó partnerei a nem egymásnak teremtett, de együttélésre ítélt, állandóan veszekedő házaspár /Krucsó Rita és Fülöp József/, és a helyzetet megszenvedő gyerek, a jövő csomótündére /Ivanics Tamás e.h./ Nagyon megkapó képeket látunk. És apró, szellemes ötletek soha nem engedik lankadni a figyelmet, ahogy Apró Ernő tündérport szór saját fejére, a két tündér hátán váratlanul láthatóvá váló szárnyak a pulcsira aplikálva, vagy az excaliburként kihúzhatatlan OLLÓ már az előadás előtt a folyosón... Sok szó esett a válásról, hiszen ezt hozza fel ez a történet, királyok és királylányok szintjén mesélve a gyerekélet súlyos gondjáról, de többről is szól ez a mese.  A bábok libegnek, fehér lufikon lógnak, koreográfiájuk van, az élet esendőségéről mesélnek szavak nélkül. Hogy a sorsunkat irányítják, hogy „hinni kell a mozgatóban”... Kíváló csapat dolgozott. Látvány: Mátravölgyi Ákos, koreográfia Fosztó András. És, akinek az egész köszönhető, a mese írója: Gimesi Dóra


Csomótündér
Ivanics Tamás, Apró Ernő, Krucsó Rita, Fülöp József

Sokat vitatkoztak a Csomótündéren a szakmai megbeszélésen.  Nálam díjat érdemel nemcsak tartalma, formája miatt is.

Nézők
A Találkozón ezúttal nem voltak gyerekek a nézők között. Igaz, így se fértünk be, ami öröm, hogy a szakma ilyen elkötelezett. Ők máskor nem jutnak hozzá az országszerte játszott előadásokhoz. Az egyetem első és ötödéves bábos szakos hallgatói is itt voltak.  Ez mind nagyon jó, de így aztán néhány előadás egészen máshogy hatott a felnőtt szakközönség előtt, mint ahogy a gyerekek fogadják. A gyerekek, akiknek készül. A kicsik, akik két évente máshogy reagálnak, és ami jó a kétévesnek, az 5 éves már unja, amit még nem ért a 4 éves, a hat évesnek örömet okoz. Nem könnyű szakma ez, és itt mindig figyelni kell a nézőre.
Megfelelő korú nézők hiányában didaktikusnak és unalmasnak tűntek olyan előadások is a bírálók szemében, amik kiválóan teljesítik a saját feladatukat.
Persze igazán jó, ha szülő és gyerek egyaránt szórakozik, de van, amikor csak a kicsihez kell szólni
Kétféle példát hoznék: az egyik a Figurina Mackóalsója, a másik a Gomboló a Kabócától.
Mindkét előadás sikeres, mégis a szakmától nagyon sok hideget kapott, ellenszenvvel kezelték őket.


Mackóalsó
Fers Klára és Siklósi Gábor  a mackókkal

A Figurina igazán kreativitásáról, merész kísérletező kedvéről ismert, mindig színvonalas. Siklósi Gábor az egyik nagymester ebben a szakmában. Ez a MACKÓALSÓ nem volt nagyon kreatív, kedves meséket mondott, kedves kukázó mackókról, kedves plüss macik játszották a szerepüket. A poénok egyszerűek, a történetek átláthatók voltak, bevált bábos eszközöket használtak. A nézők ezt igénylik. Erre jönnek be vasárnap délelőtt és élni kell. A kritikusok mondták, hogy retro, mondták, hogy maradi, olyan, ami a hatvanas években is elment volna. Bár akkor hulladékújrahasznosításról még szó nem volt. Most meg divattéma. Minden bizonnyal valamilyen pályázaton pénzt is nyertek, és a kötelező feladatot megoldották, a nézőknek tetsző módon. Passz.
A Kabóca GOMBOLÓja egészen más eset. Ők szívesen dolgoznak Karel Van Ransbeeck  belga rendezővel, aki már egy csecsemőszínházi előadást csinált náluk, most 2-3 éveseknek készítette el a Gombolót. Ötletes, különös, mégis az óvodás szinthez tökéletes illeszkedő, tanító, mesélő játék, gombokkal és piros körömcipőkkel, és harmonikára hajtogatott papírokkal egy varrodában, három szépséges varrólánnyal./ Baranyai Anita Lovászi Edina Mákszem Lenke/ Nem szokványos helyszín, érdekes eszközök, okos tudásátadás, pontosan kiszámított ritmus, szép látvány, óvodás kislányok számára tökéletes. Kevesen értettek velem egyet, talán mert nem gondolkodtak óvodás kislány fejjel. Nekem díjazott előadás. Lehet, hogy kellett volna nő a zsűribe?


Következik a 3. Rész

benne: Boldog képek


takacsvera
Képek: takacsvera

2013. május 16., csütörtök

Összefoglaló,a Bábszínházak Találkozóján látottakról

Emlékezetes pillanatok  1. rész

 Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója
2013. Május 9 – 13.
Hosszú vajúdás után 1 év kihagyással került megrendezésre a Bábszínházak találkozója Kecskeméten. 24 társulat, 33 előadással vett részt, tehát a Bábszínházak élnek, dolgoznak, és azt a találkozó bizonyította, hogy értékes előadásokat állítanak színpadra.
A kecskeméti egy olyan seregszemle, ahol van ugyan zsűri, de nincsenek díjak, persze azért mindig érezhető hogy melyik előadások nyerhetnének.
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház  MADARAK VOLTUNK  c. előadása elvihette volna a fődíjat
Kovács Géza rendező, a színház igazgatója, kiváló fiatal csapatot épít maga köré.
A  Madarak voltunk előadáshoz az alapanyagot Kovács Géza Bódvalenkén látta,  a freskófalu egyik házának falán. Megragadta őt a vándorlás, az elvágyódás lírai kifejezése.
Valaha madarak voltunk
Isten tenyerén lakoztunk
Egyik ágról másra szálltunk
Ami kellett rátaláltunk

/Talán emlékszünk néhányan, hogy Sára Sándor Cigányok c., a hatvanas évek elején készült és elementáris erővel ható kisfilmjének kulcsjelentében is ezt a szöveget halljuk, borzongató szépséggel/
A mese csupa kacagás, csupa fájdalom, zenész, színész, bábos szereplőkkel. Galuska László Pál okos, jól szerkesztett, szép nyelvű forgatókönyvet irt  /tanulság már így előre: író kell!/

Boráros Szilárd szép és praktikus díszletet épített, nyugodtan mondható, hogy a tőle megszokott igényességgel. Egy szekér, ami asztal, vándorút, palota, színpad, minden oldala szeglete új helyszínt teremt. Persze bábszínpadon ez természetes. :)
A második nap reggelén került színre a Madarak voltunk, de az utolsó napon is szóbeszéd, és példálózás tárgya volt. Mi más jelenti a sikert?
/ Részlet a Találkozó záróközleményéből: ... a Magyar Bábművészek Szövetsége azonban- azokon a fesztiválokon, amelyekért védnökséget vállal - hagyományosan kiemel egy produkciót a látottak közül, amelyet elismerésben részesít. A díjat ezúttal a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata érdemelte ki újító törekvéseiért és magas művészi színvonalú produkciójáért.  /

Egyéni díjat Fabók Mariannak adnék. A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG története már három éve járja az országot, 119. előadását láttuk a fesztiválon. Letisztult, hatásos, harsány vásári bábjáték, amit szokatlan módon egy fiatal, törékeny nő játszik, tökéletes hitelességgel, mégis maian. Sokan játszanak vásári bábjátékot. Pályi János, Kovács Géza és újabban beállt a sorba Schneider Jankó.  ÉS Jók! De Fabók valahogy más. Őt nem a régi vurstli levegője lengi körül, hanem valami tavaszi, friss szél. Nem könnyű vásári bábjátékosnak lenni. Egyedül felállítani, lebontani a díszletet /a szépséges székely kapu, ezer ötletes nyílásával, hajlatával Mátravölgyi Ákos mestermunkája/ bábokat cserélni, hangokat váltani. Ráadásul nem egy keretben, hanem az egész díszletben játszik, mindig más alakban más lukból bújik ki, sőt félbáb-félemberként még a díszlet előtt is sétál.
Díjakat neki.
VasLaci
A legnagyobb vitát a Vaskakas Vaslacija váltotta ki. Kísérletező, nagyszabású, mai, hatásos, valódi horror, komolyan vette Benedek Eleket és képpé formálta a mesét.
A történetet én nem Vas Laci nevű vitézzel olvastam annak idején, gondolom a Vaskakas Bábszínház kedvéért választották a sok hasonló mesefigura közül VasLacit. A töbi is hasonló kalandokon megy át: alvilág, háromféle sárkány, királylányok  - itt testvérhúgok -,  griffmadár,  harc a kígyókkal, boszorkányokkal, és harc és gyilkolás és ragasztó füvek és szerelem és harc... Kavarog a sok népmese elem a fejünkben és a Vaslaciban is.
 Három, nagy, átlátszó henger forog körbe, ezek alakítják az egyes játéktereket, hatalmas sárkányfejek néha  uv fénnyel megvilágítva, egészen különös félelmetes hatást keltve, igazi színházat látunk. Az erdő a fekete, aprószemű fémhálóra van vetítve... lenyűgöz a látvány és a székbe tapaszt, kiszívja az energiákat. És Vas Laci győz!  Győz, hiszen ő egy akcióhős és népmesehős egyben. És ezek mindig győznek.
 
Persze van egy koronás „népitáncoló” narrátor, aki valamiért beszéd közben is csapkodja a lábaszárát és hejjehujjog.. ez nekem nem tetszett, mert nevetségesnek hatott, az sem tetszett, amikor a sárkány és Vaslaci erős, hatásos, bábos harcát még két ketrecharcos is megvívja, népi motívumokból épített ősi tánccal, feleslegesen. Ami nekem tetszett /sokaknak nem/, mai piktogramok jelennek meg a képen, ezek néha nagyon szellemesen elidegenítenek, helyre teszik a viszonyomat a mesével, mikor már nagyon félnék, és agyonizgulnám magam.  Képzeljük el, ha gyerek vagyok és még nem tudom, hogy az a helyzet, hogy ezekben a mesékben a hős mindig nyer, drukkolnék, hogy nyerjen, mennyire megnyugtatna, hogy vannak piktogramok, amik mutatják az utat, és segítik a hőst, innen a mából.

Szóval VasLaci, Tengely Gábor rendező alkotása igazán figyelemre méltó. S az is lehet, hogy a jövő útját mutatja, egyik útját, ami arról szól, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt, korszerű technikát használni kell. És új nyelvet kialakítani.
A Madarak voltunk mindenben hagyományos és hatásos
A VasLaci útkeresős, illeszkedik a mai trendekhez és hatásos, bár sokak számára nehezen befogadható – de lehet, hogy ez az Ő hibájuk, és lehet, hogy a darabon is kell még finomítani.
Kovács Géza a magyar bábszínházak egyik legnagyobb tekintélyű alkotója évtizedek óta
Tengely Gábor a fiatal nemzedék kísérletező kedvű, izgalmas egyénisége
Jó volt látni a munkájukat egymás mellett.
Két út, amin érdemes járni továbbra is.

Írói kérdés:
Vannak darabok, amiket nem írt senki. Amik csak úgy lettek, a bábszínházi boszorkák írhatták őket, de nem akarják levetni az inkognitójukat.
 Tudom, hogy jogdíj  kérdések bújnak meg emögött, de ez nem helyes. Az író mindennek az alapja, még akkor is, ha a bábszínház képzőművészet, látványműfaj, ahol a formák, színek, mozgások teremtik meg a hangulatot. De igaz szavak nélkül mindez mitsem ér.
És miért van ilyen kevés író a bábszínházak környékén? Miközben a gyerekirodalom virágzik éppen. Sok jó regény, novella jelenik meg, verses mesék, folytatásos történetek. Nem is tudom, miért kell a hetvenes évek külföldi szerzőihez visszanyúlni. S ha már a hetvenes éveket említem, most kerültek fel a Digitális Irodalmi Akadémia oldalára Páskándi Géza meséi . Bábszínpadért kiált mindegyik.
Persze az is igaz, hogy  Ulickája és Sven Nordquist  nagyon jó alapanyagot adtak, a színpadra alkalmazó Kolozsi Angélának / Százlábúak láb alatt/ és Fekete Ádámnak / Pettson és Findusz/.

Az első rész vége

 
Ő egy korszerű boszorkány, lehet hogy ő írja a szerzőtlen forgatókönyveket?


2013. május 5., vasárnap

2013. április 30., kedd

Mit kínál a színházak éjszakája a gyerekeknek délután


 SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJA - 2013. MÁJUS 4.
GYEREKEKNEK DÉLUTÁN:


Budapest Bábszínház

14:00 - Bábozó tobzódás és Bábkukucskáló barangolás
www.budapestbabszinhaz.hu


 Budapesti Operettszínház

13:00
 ÖRDÖG-TÜNDÉR-BOSZORKÁNY SZOMBAT
13.00-14.15
Csillárterem
OSZI BOSZI, A REPÜLŐ NAGYANYÓ
Családi zenés „mesesó" OSZWALD MARIKÁVAL
13.00-14.15
Nagymező utcai színpad
ERDEI KALAMAJKAzenés mesejáték

 Jurányi Közösségi és Produkciós Inkubátorház

8:30 – 19:30
Kamaraterem
ESTE MESE 4D-BEN
Esti meseelőadás gyerekeknek, az ESZME szervezésében.

Katona József Színház

 6.00-17.00
Ruhatár
SZEK:RÉNYMATINÉ - DIAVETÍTÉS JORDÁN ADÉLLAL
Klasszikus és mai mesék elevenednek meg katonás színészek elmesélésében. 3-10 éves korú gyerekeknek ajánlott.

17.00-18.00
Ruhatár
SZEK:RÉNYMATINÉ - DIAVETÍTÉS ELEK FERENCCEL
Klasszikus és mai mesék elevenednek meg katonás színészek elmesélésében. 3-10 éves korú gyerekeknek ajánlott. 

  Kolibri Gyermek és Ifjúsági Színház

EGÉSZ NAP A GYEREKEK ÉS A FIATALOK SZOLGÁLATÁBAN
meselabirintus, Kolibreatles, Breughel: GYERMEKJÁTÉKOK, Márió és a Varázsló
http://kolibriszinhaz.hu

 Madách Színház

15.00-16.15
Tolnay Szalon
MESEDÉLUTÁN A MADÁCHBAN! SZÍNÉSZEK ÉS GYEREKEK MESÉLNEK
A Madách Színház művészei kedvenc meséikből olvasnak (Ludas Matyi, Négyszögletű kerek erdő, A bibliai József története, Mary Poppins). Kökényessy Ági, Ladinek Judit és Pusztaszeri Kornél szeretettel várja azokat a gyermekeket is, akik szívesen mondják el saját meséiket. A kis mesemondók ajándékot kapnak.

 Örkény István Színház


15.30-16.30
Előcsarnok
BOGYÓ ÉS BABÓCA MESÉK POGÁNY JUDITTAL
Pogány Judit Bogyó és Babóca történeteit meséli, megelevenítve Bartos Erikai meséinek szereplőit, ahogyan csak ő tudja.

16.30-18.00
Előcsarnok
MESEUTCA: CSODA ÉS KÓSZA
Czigány Zoltán meséjéből – Csoda és Kósza, a két ló történeteiből – olvasunk fel. Közben a hallgatóság a Meseutca grafikus művészeivel közösen alkothat!

  Radnóti Miklós Színház

15.30-17.30
Színházterem
GYEREKPROGRAM BÁRÁNY BOLDIZSÁRRAL ÉS A VODKU ZENEKARRAL
Gyerekprogram Bárány Boldizsárral és barátaival (Adorjáni Bálint, Rétfalvi Tamás és Schneider Zoltán részvételével). Szabó Magda népszerű meséje egy olyan bárányfiúról szól, aki nem szeret iskolába járni, és mindig borsot tör mások orra alá. A sok rosszaságot Bárány Boldizsár izgalmas kalandok során próbálja meg jóvá tenni.

Szabad Tér Színház


16.00-17.00
Városmajori Szabadtéri Színpad
SÜSÜ, A SÁRKÁNY
Gyerekelőadás és Süsü-simogató. Zenés mesejáték a Fogi Meseszínház előadásában.

Újszínház

 15.00-16.10
Bubik István Stúdió
PÖTTÖM PANNA
gyermekelőadás 5 éves kortól


MINDENKINEK KELLEMES DÉLUTÁNOZÁST A SZÍNHÁZAK ÉJSZAKÁJÁN

2013. április 20., szombat

Burkuskirály ajánlata


Rapid mesék igényes zenével

KOLIBRI FÉSZEK
PINOCCHIO - azaz volt egyszer egy fadarab - kisopera egy színészre és egy klarinétra
Gepetto: Mult István
Pinocchio: Rozmán Lajos
Díszlet, jelmez: Mátravölgyi Ákos
Mozgás: Fosztó András
Rendező:
 Harangi Mária






NYUGHATATLAN MICÓ
avagy a világ összes kincse
jazz mesejáték
Bátky András meséje alapján
Zeneszerzők: Sárik Péter, Födő Sándor "Fodo", Szirtes Edina Mókus.
A bábokat Rófusz Kinga illusztrációi alapján FEKETE DÓRA készítette
Mesélő: Szabó Balázs
Énekes: Vörös Niki
Zenélnek: Sárik Péter – Zongora, Ávéd János - szaxofon, Frei György - basszusgitár, Badics Márk - dob

Új divat, jó divat
Van a mese, valaki meséli, mondja, játssza, megismerjük a történet egy részét, a másikat a zene meséli el, jazz variációk, vagy egy klarinét magában, a lényeg, hogy hozzátesz, kiegészít, továbbmesél, nem aláfest és nem betétszám, hanem koncertminőségű igényes zene.  Vannak erre klasszikus példák. Muszorgszkij: Egy kiállítás képei, vagy Péter és a farkas Prokofjevtől.  A gyerekek vevők erre az igényességre.  Ők még most ismerkednek, nekik még most alakul az ízlésük, és befogadják az újat és most tanulják, élik meg, mi a jó, és hátha egy egy ilyen előadás megvédi néhányukat a később rájuk zúduló szeméttől. Aki nem látja a választékot, nem tudja kiválasztani, mit szeret.
Ennek az új hullámnak két előadását mutatták be ugyanazon a héten.
Két nagyon hasonló, persze mindenben különböző előadást.
Az egyik egy valódi klasszikus, Collodi  Le avventure di Pinocchio. Ezt a változatot Simon Fontanelli olasz zeneszerző álmodta meg. Az egyszál klarinétra írt, kisoperának nevezett mű bemutatója Kölnben volt, ez a magyarországi, a második premier. A magyar változat Fábry Péter munkája.

A másik egy mai magyar mű, 1 éve sincs, hogy megjelent a Csimota Kiadónál  A világ összes kincse. Bátky András meséje, ami eleve Sárik Péter jazz zenésszel közös ötletből született. A hősnő - Micó egy átlag család nyughatatlan kislánya az üveghegy tetejéről elindul a Rézcsőrű madár társaságában, hogy fergeteges gyorsasággal megkeresse a Papája elengedett, ki tudja milyen kincseit. Talál is kincseket mindenfelé, fényben, zajban, repülésben és úszásban. Megtalálja a kincset, vagyis a hiányt. Ami nincs, az a kincs. Ami csak ott érték, ahol nincs, nem lehet zsákba tenni, elcipelni. Végül Micó hazatér családjához, boldogan omlik apja ölelő karjába. Mert a legfőbb kincs, ami neki annyira hiányzik, az a papa szeretete. Klasszikus férfiközpontú mese, ahol anya süt, főz, takarít, apa kalandozik, s mégis Apa a kincsek őrzője.
 Mindez szellemes mondatokban, sietős iramban, axiomákra építve.

Pinocchió meséjét nem kell ismertetni, a 19. század végének nagy meséje, ahol izgalmas utazás során, gondosan megformált karakterekkel találkozva, érdekes helyszíneken járva, a sok kaland után Pinocchió végül is beletörik a felnőtt akaratba és rendes kisfiú lesz, olyan, aki hasznos tagja a társadalomnak. Ezt a múlt -múltszázadi aprólékossággal megírt művet a zenés változat rapiddá teszi, azok értik ezt az előadást, akik ismerik a Pinocchiót, egy utalásból már tudják mi a helyzet a rókával, a macskával, a kékhajúval.

A zene nem hagy kifogásolnivalót egyik előadásban sem.
 A Nyughatatlan Micóban Sárik Péter és zenészei, Ávéd János – szaxofon, Frei György – basszusgitár, Badics Márk – dob  összehangolt, lendületes, ezerszínű zenei folyammal szolgálják a mesét, vihart keltenek, zajokkal játszanak, légiesen könnyűvé varázsolják a színháztermet. És a néző gyerekek kerek szemmel hallgatják és élik a zenét. Lehet, hogy Kodálynak igaza volt? Lehet, hogy lesz köztük, aki igényli majd, hogy a zene ne csak a felszínt kapirgálja, hanem valódi mélyrehatoló élményt is nyújtson? Jó lenne, és reméljük.

A Pinocchióban Fontanelli beszélő klarinétot tett a színpadra. Egyedül is elég a mese megértéséhez. A kölni ősbemutatón nem is volt más, a mesélő mesélt és a klarinét feleselt, továbbmesélt, kiegészített, hangulatot teremtett.
A Kolibri Színház előadásában Rozmán Lajos nemcsak nagyszerű zenész, hanem kiváló színész, jelenség a színpadon, ahogy faarccal játszik, jelen van, tűr, és játszik és játszik. Különleges a jelenléte. És nagyszerű!
A magyar változatban, Harangi Mária rendező irányításával nem elégedettek meg azzal, hogy csak elmondják a történetet. Mátravölgyi Ákos fantasztikus forgó kapujával tették látványossá a mesélést, és van egy kiváló színészük Mult István, aki eljátssza az összes szerepet, testtartással, hanggal, egy fejlibbentéssel, egy tánccal. Fantasztikus színész! Ezer hangja van és ezer testtartása a figuraformáláshoz. S ez jutalomjáték neki.
A két szereplő kifejező, összehangolt mozgását Fosztó András tervezte.
Pinocchiót egy piros sapka jelképezi. Meglettem volna nélküle, hiszen a faarcú klarinétos maga elég Pinocchió ábrázolására Talán eleinte nem hittek benne, aztán meg már megszerették a piros sapkát. Felesleges kettőzésnek tűnik és gyengíti a klarinétos figuráját. Bizonyára vannak, akik lelkesednek a piros sapka bábként kezelésének ötletéért. 
Az előadás hosszú, a rapid jelleg ellenére két részben meséli el a sztorit. Igaz hosszú, de nem unalmas.

A Nyughatatlan Micóban Szabó Balázs a mesélő. Ezúttal nem a Bandája zeneszerző énekeseként, hanem bábos színészként áll a színpadon. Fekete Dóra hatalmas köpenyét viseli, aminek száz zsebében kincsek rejtőznek, bábok, kellékek, amik segítenek a furcsa kalandok helyszíneit és szereplőit megeleveníteni.  Szabó Balázs debreceni színészként kezdte pályáját, majd sokáig volt a Ciróka Bábszínház tagja, sok érdekes, díjnyertes szerepet is eljátszott, itt is lubickol a repdeső, a fényben fürdő, a cápariogató vagy a százéves bölcs  villanásnyi szerepében.
A dalokat Vörös Niki jazz énekesnő adja elő, miközben koboldként segít, szaladgál, a gyerekeket aktivizálja. Kedves, sugárzóan vidám egyénisége jó hangulatot teremt, ügyesen egyensúlyoz az énekesnő és a segítőkész unterman szerepe között.

A két friss előadás a későbbiekben bizonyára még alakul, a ritmusuk helyreáll. A 75 perces Pinocchió rövidül, és kicsit hosszabb lesz az alig 40 perces Nyughatatlan Micó - bár a kisgyerekeknek éppen elég ennyi, de a szülők kevesellik a pénzükért a hosszúságot – nem könnyű igazságot tenni. Mindkét előadás már így is élménytadó, izgalmas néznivaló.

2013. április 15.
 burkus

2013. április 18., csütörtök

A Platform11+ lezárása

Volt egyszer egy európai uniós ifjúsági színházi együttműködés,  Platform 11+, melynek fókuszában a tinédzserek életét, identitását kutató közös munka állt. /2009 - 2013/
ITT és ITT olvasható részletesen miről is szólt ez a kezdeményezés.


A Kolibri Színház záró ünnepségén Dirk Neldner, a program egyik alapítója felidézte az elmúlt évek fontosabb eseményeit - ITT 
Novák János a Kolibri igazgatója a bevezetőben elmondta, hogy már igazgatói pályázatában is azt tűzte ki célul, hogy ebben az együttműködésben magyar darabokkal is részt akarnak venni.
Ezt sikerült is megvalósítani.
Az ünnepségen az alkotók röviden elmondták milyen előzmények után és milyen eredménnyel vettek részt ebben a programban.

Tasnádi István, Orosz Klaudia, Horváth Péter, Vidovszky György, Király Ildikó, Németh Ákos, 
és Végvári Viki drámatanár beszél a videón


Az ünnepség zárásaként felolvasószínház következett a Platform 11+ drámapályázat nyertes, még be nem mutatott magyar darabjaiból

Oláh-Horváth Sára: Veritas Duplex 

A szerző a darabról pár mondatban:


a színészek:
 Molnár Zsófia, Megyes Melinda, Benedek Dániel

A második darab:
Kiss Márton: Csöngő

a szerző a darabról


A színészek:
TISZA BEA
SZANITTER DÁVID
RUSZINA SZABOLCS
MÉSZÁROS TAMÁS



2013. április 3., szerda

Készül a Madárház

Látogatóban a Stúdió K új mesejátékának próbáján
a hivatalos ismertető ITT

A Madárház képi világát Hundertwasser képei ihlették.
A rendező-tervező: Németh Ilona
Jó kis próbás zűrzavar


A madárház majdnem kész


Rozi is készen van, a babája Zizi az ölében... még
de a többi, ami velük történik, az titok

a szereplők:
 kettő az egyben: Spilák Lajos színész, zeneszerző


 
Nyakó Júlia fent páva, lent köcsögdudás



Homonnai Katalin Rozival és a dudájával



Lovas Dániel a gőgös nagy Házzal és Bagollyal

2013. március 25., hétfő

MACSKA VOLTAM LONDONBAN

A KOLIBRI SZÍNHÁZ egy zenés, táncos, macskás történettel köszönti a tavaszt.
Készítettem két videó ajánlást:
Az igazgató-rendező-zeneszerző Novák János ajánlását - http://youtu.be/rE21MSq5WHs
és négy főszereplő nevetgélős ajánlását - http://youtu.be/5k5Hwd9iLfA - mindkettőt sok darabrészlettel

Ezenkívül egy facebookos képalbumot. -

Itt azt foglalom össze, ami mondanivalóm még maradt a videók és képek után. Főként a színészek ismertségét növelném, nevüket ismételgetném, hogy ragadjon bele a fejekbe, mert érdemes megjegyezni. Mindehhez a videókban látható darabrészletek adnak igazolást. Meg persze, az előadás, ha megfogadjátok a tanácsomat, és elmentek, gyerekkel, vagy akár anélkül is.

Paul Gallico világsikerű  Jennie, te drága c. regényéből Horváth Péter kiváló dramaturgiai érzékkel írt színpadi művet, Novák János könnyű kézzel zeneszámokat teremtett, a Kolibri stúdiósai és a most végzős bábos osztály néhány kiváló színésze meg a Kolibri "öregjei" boldogan komédiáznak, verekszenek és nyávognak két órán keresztül a színpadon.
Végre valami, ahol lehet nevetni, élvezni a ritmust, menni a szereplőkkel gond nélkül. Pedig a gond nélkül nem igaz, mert van ebben a történetben egy különös csavar. Ugyanis mindez, amit elmondtam aközben történik, míg a kisfiú az életéért küzd, mert egy macskát elkapni busz elé ugrott, és most eszméletlenül hever az ágyán. Fura, de macskakalandjai közben nem gondolunk erre, szerencsére úgy építettek fel a darab szerkezetét, hogy nem kell szoronganunk emiatt. És szerencsére az előzetesekben olvasható vastag pedagógia tanulságoknak sincs semmi köze a macskák színpadi bolondozásához.
6 évestől bárkinek jó, a felnőtteknek is van szórakoznivalójuk.
A macskákra Orosz Klaudia fantasy stílusra emlékeztető ruhákat ötlött ki.
A remek, énekes, táncos macskacsapat jól mutat ebben a jelmezben.
A főszereplő Megyes Melinda, ha úgy vesszük, ő is e.h. hiszen drámainstruktor (2013 - 2016) szakos a SZFE -n.  A Kolibri Színház tagja. ITT látható hány szerepben láthattuk már. Ebben a táncos - énekes  musicalben nagyszerű a pártfogó macskanő szerepében, egy energiabomba, hogy a ma divatos frázist használjam, ezúttal teljes joggal. Énekel, táncol, simogat, pofoz, macska minden porcikája. /Megyes Melinda a művészportrékban /
A fiatal Peti macska szerepében a végzős Fehér Dániel látható. Ötödéves a Színház és Filmművészeti Egyetemen, sok darabban játszott már, emeljük ki a Borka Mumusföldön c. vizsgaelőadást, ahol íróként is közreműködött.  Peti igazi árnyalt főszerep ebben a darabban, A figura kedvesen elesett, aztán egyre bátrabb, egyre macskább lesz a történet előrehaladtával. Amikor megvív a nagy macsókandúrral hős lovag, viszont amikor Lulu, a menő csábító elviszi a telihold alá bájos, ügyetlen, szégyenlős fiatal fiúként látjuk.
Úgy döntött, éppen a főszerep okozta jó érzések miatt is, hogy a Kolibri Színházhoz szerződik szeptembertől.
Lulut Andrusko Marcella játssza, akit legtöbben a zöld pocakos kefir reklámból ismernek, de lámcsak kiváló színész, énekel, táncol, és mint halljuk a Radnóti Színház tagja lesz ősztől.

Sok szerepben látjuk Czupi Dánielt. Ő is ötödéves egyetemista. A hires Tengely - Gimesi féle Olympos High School egyik vezető szereplője, Árész isten szerepében. Főszereplő a Harlekin Bábszínházban egy igazi bábos darabban. A huszárból lett király. Van egy nagyon sikeres produkciójuk Béli Ádámmal, a BENGA. Ez egy osztályteremszínház, mókás és tanulságos, érdemes hivni középiskolákba. Czupi  is a Kolibri társulatáthoz szerződött, ahol másodszereposztásban már átvették Fehér Danival és Krausz Gáborral együtt a Hello, Náci! szerepeit a régebbi fiataloktól. 

És Szanitter Dávid, számtalanszor bizonyított tehetsége okán itt is figyelemreméltót alkot, amikor  nyafog és mórikál és pofozkodik és táncikál a nagymacsó fekete macska szerepében.


A hivatalos darabismertető ITT

2013. március 10., vasárnap

FEHÉRLÓFIA

Szubjektív ajánló a Budapest Bábszínház új bemutatója elé
/2013. március 8. A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján/

Amikor kicsi voltam, és faltam a meséket, a Fehérlófiát  nagyon utáltam. Nyomasztott, meggyötört. Ezt a szerencsétlen hőst elárulják, megeszik, kihányják, megcsócsálják, rágják a húsát, szétzilálják a lelkét, ráadásul mire feljut a felvilágra és megkapja az áhított királylányt, az már nyomokban sem hasonlít álmai asszonyához.
Amit Veres András a Budapest Bábszínház színpadára állít mindenben igazolja gyerekkori riadalmamat. Igen ez a élet vár rád gyerek! Harc, küzdelem, reményvesztés. Semmi rózsaszín lebegés. Csak valami felemelő tisztaság.  A világ szintjei együtt és egymásra épülve. A Fehérlónak emberfia születik. Ahogy természetes a népmesékben, a mítoszokban. 
Aki Jankovics Marcell kavargó színvilágát, vagy megszépítő, zsindelyes, bábos mesét vár el, az csalódik.
Aki nyitott kíváncsisággal ül be a nézőtérre és a kisgyerekeit sem készíti fel másra, mint hogy élményben lesz részük, az megkapja, amit vár!
Egyetértek Veressel a gyerekek sokkal többet értenek az ősi mítoszok világából, mint azt  elpraktikusodott fejű felnőttként gondolnánk.
.
Szálinger Balázs író
/sajnos a videó felvétel nem használható, így néhány gondolatot önkényesen kiemeltem/

Szálinger Balázs elmondta, hogy Dobák Lívia dramaturg és Veres András rendező felkérésére vállalta el a munkát. Kapott egy dramaturgiai vázat, jelenetsort, abba kellett a karaktereket beilleszteni, beszédmódjukat kialakítani, figuráikat árnyalni.
Próbált pl. egy sokkal árnyaltabb királylányt teremteni, aki nem a mesék sematikus figurája, hanem három karakteres jellem. Ez a királylány hisztizik, nyafog, öntelt, vagyis teljesen emberi lény.
A megírt szöveg az olvasópróbán még formálódott, alakult a színész szája ize és a színpadi mozgás kívánalmai  szerint, persze úgy, hogy eredeti jelentését ne veszítse el.
Korosztálykérdés: Egy 6 éves kisfiú már érti mi az, hogy hős, már átélt ezt azt az oviban, az első találkozást a társadalommal, a kiközösítéssel, egyéb dolgokkal, a 6-7 éves már a mesék és a valóság határán azt igényli, hogy ne csak a mese sémák jelenjenek meg az előadásban.
Veres András rendező

Veres András a vidófelvételen mondja el, mit gondol erről a meséről. /szinte vágatlan változat/
/a szinte néhány technikai csúfság és alig hallható kérdés kivágását jelenti/


néhány jellemző kép:
Kapanyáynimonyók
Fehérlófia - Tatai Zsolt
A sokarcú királylány, Mórocz Adrienn
A kórus