2013. május 19., vasárnap

Emlékezetes pillanatok 2. rész

Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója
2013. Május 9 – 13.


A báb és az ember:

A Budapest Bábszínház  PETTSON ÉS FINDUSZ  c. előadásában vannak emberek ember szerepben, emberek báb szerepben, vannak bábok  és van a Macska, egy báb, akit egy ember mozgat. A macskamozgató Ellinger Edina már akkor a térben van, amikor még ott sincs a macska, aztán a borsó konzervből kibújik a cica, és Edina továbbra is a díszlet része, nagyon érdekes a jelenléte. Karcos kamaszos a hangja, bájosan flegma a modora. Nagyon jó figura Findusz, a macska. Ahogy a hangoskodó, hisztériázó, tojásvédő tyúk banda is remek, egy sokajtós, sokfiókos szekrényben laknak, érdekes a megoldás, mert soha nem látjuk, ki mozgatja őket, valódi bábok, pufók tollpárnák, mulatságosak. A bábok mellett van két ember játszotta figura, akik olyanok, mint a báb, hiszen nem is emberek, hanem muklák. A mukla a lakásban rakoncátlankodó, láthatatlan, manószerű lény./Bercsényi Péter és Mórocz Adrienn/ Nagyon finom megoldással pasztell textilekkel kicsit áttetszővé formálta őket Lisztopád Krisztina tervező/ Ezek a muklák, aztán a történet egy pontján bábbá változnak... ki tudja miért? Talán, hogy a macskával egyméretűvé váljanak, bizonyára van rá sokféle magyarázat, mégis teljesen felesleges újabb áttétel. A bábok, báb-emberek mellett vannak emberek, akik embereket játszanak. Ács Norbertnek is járna színészi különdíj a mogorva ezermester megformálásáért. Visszafogott, árnyalt, jelenléte van. Hasonlóan hétköznapi eszközökkel hétköznapi embert játszik Gustavsson alakítója /Teszárek Csaba/. Ugyanakkor Pallai Mara a fiatal, csinos Andersson néni szerepében bábosan karikírozott figura. Talán ez az egyetlen tévedés az előadásban, mert különben ez a hármas az ember ember, a macska, a vörös hajú mozgatójával összeforrva, és a két mukla tökéletes egységet alkot. Bereczki Csilla vizsgarendezése ez a darab. Hajrá ifjak! 

Ellinger Edina és Ács Norbert
A másik előadás, ahol a bábok és az élők tökéletes harmóniában voltak az Ciróka Bábszínház A CSOMÓTÜNDÉR c. darabja. Pont ott szerepeltek élők, ahol kellett és akkor jelentek meg nagyon szépen komponált lebegésben a bábok, ahol kellett. Vagyis a tündér tevékenységét illusztrálták a fehér próbababaszerű, de légies bábok, a tettek következtében kialakult helyzetet eljátszották az élők. Kuthy Ágnes rendező kiválóan mozgatta kiváló színészeit.  A hangos, lelkes sikert arató Apró Ernő / övé lenne a legjobb férfi színész díja!/ és méltó partnerei a nem egymásnak teremtett, de együttélésre ítélt, állandóan veszekedő házaspár /Krucsó Rita és Fülöp József/, és a helyzetet megszenvedő gyerek, a jövő csomótündére /Ivanics Tamás e.h./ Nagyon megkapó képeket látunk. És apró, szellemes ötletek soha nem engedik lankadni a figyelmet, ahogy Apró Ernő tündérport szór saját fejére, a két tündér hátán váratlanul láthatóvá váló szárnyak a pulcsira aplikálva, vagy az excaliburként kihúzhatatlan OLLÓ már az előadás előtt a folyosón... Sok szó esett a válásról, hiszen ezt hozza fel ez a történet, királyok és királylányok szintjén mesélve a gyerekélet súlyos gondjáról, de többről is szól ez a mese.  A bábok libegnek, fehér lufikon lógnak, koreográfiájuk van, az élet esendőségéről mesélnek szavak nélkül. Hogy a sorsunkat irányítják, hogy „hinni kell a mozgatóban”... Kíváló csapat dolgozott. Látvány: Mátravölgyi Ákos, koreográfia Fosztó András. És, akinek az egész köszönhető, a mese írója: Gimesi Dóra


Csomótündér
Ivanics Tamás, Apró Ernő, Krucsó Rita, Fülöp József

Sokat vitatkoztak a Csomótündéren a szakmai megbeszélésen.  Nálam díjat érdemel nemcsak tartalma, formája miatt is.

Nézők
A Találkozón ezúttal nem voltak gyerekek a nézők között. Igaz, így se fértünk be, ami öröm, hogy a szakma ilyen elkötelezett. Ők máskor nem jutnak hozzá az országszerte játszott előadásokhoz. Az egyetem első és ötödéves bábos szakos hallgatói is itt voltak.  Ez mind nagyon jó, de így aztán néhány előadás egészen máshogy hatott a felnőtt szakközönség előtt, mint ahogy a gyerekek fogadják. A gyerekek, akiknek készül. A kicsik, akik két évente máshogy reagálnak, és ami jó a kétévesnek, az 5 éves már unja, amit még nem ért a 4 éves, a hat évesnek örömet okoz. Nem könnyű szakma ez, és itt mindig figyelni kell a nézőre.
Megfelelő korú nézők hiányában didaktikusnak és unalmasnak tűntek olyan előadások is a bírálók szemében, amik kiválóan teljesítik a saját feladatukat.
Persze igazán jó, ha szülő és gyerek egyaránt szórakozik, de van, amikor csak a kicsihez kell szólni
Kétféle példát hoznék: az egyik a Figurina Mackóalsója, a másik a Gomboló a Kabócától.
Mindkét előadás sikeres, mégis a szakmától nagyon sok hideget kapott, ellenszenvvel kezelték őket.


Mackóalsó
Fers Klára és Siklósi Gábor  a mackókkal

A Figurina igazán kreativitásáról, merész kísérletező kedvéről ismert, mindig színvonalas. Siklósi Gábor az egyik nagymester ebben a szakmában. Ez a MACKÓALSÓ nem volt nagyon kreatív, kedves meséket mondott, kedves kukázó mackókról, kedves plüss macik játszották a szerepüket. A poénok egyszerűek, a történetek átláthatók voltak, bevált bábos eszközöket használtak. A nézők ezt igénylik. Erre jönnek be vasárnap délelőtt és élni kell. A kritikusok mondták, hogy retro, mondták, hogy maradi, olyan, ami a hatvanas években is elment volna. Bár akkor hulladékújrahasznosításról még szó nem volt. Most meg divattéma. Minden bizonnyal valamilyen pályázaton pénzt is nyertek, és a kötelező feladatot megoldották, a nézőknek tetsző módon. Passz.
A Kabóca GOMBOLÓja egészen más eset. Ők szívesen dolgoznak Karel Van Ransbeeck  belga rendezővel, aki már egy csecsemőszínházi előadást csinált náluk, most 2-3 éveseknek készítette el a Gombolót. Ötletes, különös, mégis az óvodás szinthez tökéletes illeszkedő, tanító, mesélő játék, gombokkal és piros körömcipőkkel, és harmonikára hajtogatott papírokkal egy varrodában, három szépséges varrólánnyal./ Baranyai Anita Lovászi Edina Mákszem Lenke/ Nem szokványos helyszín, érdekes eszközök, okos tudásátadás, pontosan kiszámított ritmus, szép látvány, óvodás kislányok számára tökéletes. Kevesen értettek velem egyet, talán mert nem gondolkodtak óvodás kislány fejjel. Nekem díjazott előadás. Lehet, hogy kellett volna nő a zsűribe?


Következik a 3. Rész

benne: Boldog képek


takacsvera
Képek: takacsvera

2013. május 16., csütörtök

Összefoglaló,a Bábszínházak Találkozóján látottakról

Emlékezetes pillanatok  1. rész

 Magyarországi Bábszínházak XI. Találkozója
2013. Május 9 – 13.
Hosszú vajúdás után 1 év kihagyással került megrendezésre a Bábszínházak találkozója Kecskeméten. 24 társulat, 33 előadással vett részt, tehát a Bábszínházak élnek, dolgoznak, és azt a találkozó bizonyította, hogy értékes előadásokat állítanak színpadra.
A kecskeméti egy olyan seregszemle, ahol van ugyan zsűri, de nincsenek díjak, persze azért mindig érezhető hogy melyik előadások nyerhetnének.
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház  MADARAK VOLTUNK  c. előadása elvihette volna a fődíjat
Kovács Géza rendező, a színház igazgatója, kiváló fiatal csapatot épít maga köré.
A  Madarak voltunk előadáshoz az alapanyagot Kovács Géza Bódvalenkén látta,  a freskófalu egyik házának falán. Megragadta őt a vándorlás, az elvágyódás lírai kifejezése.
Valaha madarak voltunk
Isten tenyerén lakoztunk
Egyik ágról másra szálltunk
Ami kellett rátaláltunk

/Talán emlékszünk néhányan, hogy Sára Sándor Cigányok c., a hatvanas évek elején készült és elementáris erővel ható kisfilmjének kulcsjelentében is ezt a szöveget halljuk, borzongató szépséggel/
A mese csupa kacagás, csupa fájdalom, zenész, színész, bábos szereplőkkel. Galuska László Pál okos, jól szerkesztett, szép nyelvű forgatókönyvet irt  /tanulság már így előre: író kell!/

Boráros Szilárd szép és praktikus díszletet épített, nyugodtan mondható, hogy a tőle megszokott igényességgel. Egy szekér, ami asztal, vándorút, palota, színpad, minden oldala szeglete új helyszínt teremt. Persze bábszínpadon ez természetes. :)
A második nap reggelén került színre a Madarak voltunk, de az utolsó napon is szóbeszéd, és példálózás tárgya volt. Mi más jelenti a sikert?
/ Részlet a Találkozó záróközleményéből: ... a Magyar Bábművészek Szövetsége azonban- azokon a fesztiválokon, amelyekért védnökséget vállal - hagyományosan kiemel egy produkciót a látottak közül, amelyet elismerésben részesít. A díjat ezúttal a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata érdemelte ki újító törekvéseiért és magas művészi színvonalú produkciójáért.  /

Egyéni díjat Fabók Mariannak adnék. A SZÉKELY MENYECSKE MEG AZ ÖRDÖG története már három éve járja az országot, 119. előadását láttuk a fesztiválon. Letisztult, hatásos, harsány vásári bábjáték, amit szokatlan módon egy fiatal, törékeny nő játszik, tökéletes hitelességgel, mégis maian. Sokan játszanak vásári bábjátékot. Pályi János, Kovács Géza és újabban beállt a sorba Schneider Jankó.  ÉS Jók! De Fabók valahogy más. Őt nem a régi vurstli levegője lengi körül, hanem valami tavaszi, friss szél. Nem könnyű vásári bábjátékosnak lenni. Egyedül felállítani, lebontani a díszletet /a szépséges székely kapu, ezer ötletes nyílásával, hajlatával Mátravölgyi Ákos mestermunkája/ bábokat cserélni, hangokat váltani. Ráadásul nem egy keretben, hanem az egész díszletben játszik, mindig más alakban más lukból bújik ki, sőt félbáb-félemberként még a díszlet előtt is sétál.
Díjakat neki.
VasLaci
A legnagyobb vitát a Vaskakas Vaslacija váltotta ki. Kísérletező, nagyszabású, mai, hatásos, valódi horror, komolyan vette Benedek Eleket és képpé formálta a mesét.
A történetet én nem Vas Laci nevű vitézzel olvastam annak idején, gondolom a Vaskakas Bábszínház kedvéért választották a sok hasonló mesefigura közül VasLacit. A töbi is hasonló kalandokon megy át: alvilág, háromféle sárkány, királylányok  - itt testvérhúgok -,  griffmadár,  harc a kígyókkal, boszorkányokkal, és harc és gyilkolás és ragasztó füvek és szerelem és harc... Kavarog a sok népmese elem a fejünkben és a Vaslaciban is.
 Három, nagy, átlátszó henger forog körbe, ezek alakítják az egyes játéktereket, hatalmas sárkányfejek néha  uv fénnyel megvilágítva, egészen különös félelmetes hatást keltve, igazi színházat látunk. Az erdő a fekete, aprószemű fémhálóra van vetítve... lenyűgöz a látvány és a székbe tapaszt, kiszívja az energiákat. És Vas Laci győz!  Győz, hiszen ő egy akcióhős és népmesehős egyben. És ezek mindig győznek.
 
Persze van egy koronás „népitáncoló” narrátor, aki valamiért beszéd közben is csapkodja a lábaszárát és hejjehujjog.. ez nekem nem tetszett, mert nevetségesnek hatott, az sem tetszett, amikor a sárkány és Vaslaci erős, hatásos, bábos harcát még két ketrecharcos is megvívja, népi motívumokból épített ősi tánccal, feleslegesen. Ami nekem tetszett /sokaknak nem/, mai piktogramok jelennek meg a képen, ezek néha nagyon szellemesen elidegenítenek, helyre teszik a viszonyomat a mesével, mikor már nagyon félnék, és agyonizgulnám magam.  Képzeljük el, ha gyerek vagyok és még nem tudom, hogy az a helyzet, hogy ezekben a mesékben a hős mindig nyer, drukkolnék, hogy nyerjen, mennyire megnyugtatna, hogy vannak piktogramok, amik mutatják az utat, és segítik a hőst, innen a mából.

Szóval VasLaci, Tengely Gábor rendező alkotása igazán figyelemre méltó. S az is lehet, hogy a jövő útját mutatja, egyik útját, ami arról szól, hogy minden rendelkezésünkre álló eszközt, korszerű technikát használni kell. És új nyelvet kialakítani.
A Madarak voltunk mindenben hagyományos és hatásos
A VasLaci útkeresős, illeszkedik a mai trendekhez és hatásos, bár sokak számára nehezen befogadható – de lehet, hogy ez az Ő hibájuk, és lehet, hogy a darabon is kell még finomítani.
Kovács Géza a magyar bábszínházak egyik legnagyobb tekintélyű alkotója évtizedek óta
Tengely Gábor a fiatal nemzedék kísérletező kedvű, izgalmas egyénisége
Jó volt látni a munkájukat egymás mellett.
Két út, amin érdemes járni továbbra is.

Írói kérdés:
Vannak darabok, amiket nem írt senki. Amik csak úgy lettek, a bábszínházi boszorkák írhatták őket, de nem akarják levetni az inkognitójukat.
 Tudom, hogy jogdíj  kérdések bújnak meg emögött, de ez nem helyes. Az író mindennek az alapja, még akkor is, ha a bábszínház képzőművészet, látványműfaj, ahol a formák, színek, mozgások teremtik meg a hangulatot. De igaz szavak nélkül mindez mitsem ér.
És miért van ilyen kevés író a bábszínházak környékén? Miközben a gyerekirodalom virágzik éppen. Sok jó regény, novella jelenik meg, verses mesék, folytatásos történetek. Nem is tudom, miért kell a hetvenes évek külföldi szerzőihez visszanyúlni. S ha már a hetvenes éveket említem, most kerültek fel a Digitális Irodalmi Akadémia oldalára Páskándi Géza meséi . Bábszínpadért kiált mindegyik.
Persze az is igaz, hogy  Ulickája és Sven Nordquist  nagyon jó alapanyagot adtak, a színpadra alkalmazó Kolozsi Angélának / Százlábúak láb alatt/ és Fekete Ádámnak / Pettson és Findusz/.

Az első rész vége

 
Ő egy korszerű boszorkány, lehet hogy ő írja a szerzőtlen forgatókönyveket?


2013. május 5., vasárnap